Haza

"(Holtág) Akkoriban mindig ősz volt. Tavaszra, nyárra, télre nem emlékszem. Csak egyetlen hosszú, végtelennek tűnő őszre, amelyben nem volt idő, nem kezdődött és nem múlt el semmi. A kertek végében rakott tüzek füstje lebegett a folyó fölött. Ez a hosszan elnyúló, mozdulatlan füstcsík keretez be minden képet abból az időből. Az őszi, fanyar füstök illatára ma is összerándul a gyomrom, és a szívemben valami megremeg, mintha gyenge áramot vezettek volna belé.

A mezőkön rothadó körték illata. Valamivel lejjebb, közelebb a folyóhoz pedig az ártér hűvös iszapszaga. És mintha mindig alkonyodott volna, nem volt reggel és nem volt délután, csak egy folyamatos félhomály."

 Győrffy Ákos: Haza (részlet) 

Mikor a könyvtárban megláttam a polcon Győrffy Ákos: Haza c. könyvét, a borítója tetszett meg. Ez a ködös erdőrészlet a színeivel, a színek összhangjával, melyeknek látványa személyes erdei séták emléke is volt.

Megnéztem, hogyan kezdődik a könyv és tetszett, amit olvastam. 

Valahol kinyitottam a könyvet találomra, és ott is tetszett.

Hazahoztam, és sajnáltam mikor a végére értem, mert nagyon nekem való a könyv. Olyan szomorkásan igaz, érzékeny, leíró, hangulatátadó, de elgondolkodtató is. 

Érzem a könyvet, mert valószínű nem is érteni kell. Az a kis melankólia benne különösen tetszik. Aki már egy kicsit ismer tudja is ezt rólam, hogy én így érzek.

Megvettem saját példányban is, hogy ha bármikor szeretném újra elolvasni- vagy csak úgy beleolvasni-, meglegyen a polcomon.

Nem ott van most, hanem a fotelom mellett...

A Kőszegi Szüret és Fúvószenekari Találkozó/2.

 

Vasárnap bementünk a kőszegi Jézus Szíve templomba, amelyet felújítottak, és október 1-én 17:00 órakor volt a külső felújítása utáni ünnepélyes megáldása.

A felújítás négy éven át tartott, és nagyon sok munkával járt.

Láttuk sokáig felállványozva, és most már állványok nélkül áll Kőszeg belvárosában.

Kívül nagyon szép lett a templom, de a benti látvány is lenyűgözött. 

Miután elvonultak a fúvószenekarok kinyitották a templomot, sokan látni akarták belülről, és mi sem hagytuk ki az alkalmat.

M. múltkor azt mondta Kőszegről, hogy egyre szebb. Miután kijöttünk a templomból azt mondta, hogy nem tudta, hogy ilyen szép. (Pedig voltunk már bent.) Mikor délután leültünk kávézni azt hallhattam tőle, hogy milyen jó, hogy létezik Sopron és Kőszeg.

Hoztam képeket, melyek a teljes látványt és a hangulatot ugyan nem adják vissza, de némi ízelítővel szolgálnak.

Így is lehet

Masato nagyon köhögött és tudtam, hogy meg fog fertőzni, hiszen sokat ültünk közel egymáshoz. Meg is történt, és olyan beteg lettem utána, hogy nem emlékszem, mikor voltam utoljára ennyire.

Múlt szerdán alig vártam, hogy M. hazahozzon, de előtte még együtt megebédeltünk. Masato tudta, hogy nem vagyok jól, de nem nézett rám evés közben, nem is váltottunk egy szót sem, pedig jólesett volna az együttérzése.

Felöltöztem, egy zsebkendőért nyúltam be a hátitáskámba, és ott megtaláltam egy titokzatos ajándékot. Annyira japán volt, hogy tudtam, ki csempészte be oda. :) Rögtön megköszöntem neki, és ő annyit mondott, hogy azt remélte, csak otthon találom majd meg.

Hazaértem, és a kezembe akadt még egy másik meglepetés is, amit korábban nem vettem észre.

Nem is egy, hanem már két szavak nélküli "bocsánatkérés" is volt Masatotól a kezemben. 

Október 1.

Úgy jött el október első napja, hogy szinte észre sem vettem, hogy eltelt a szeptember. 

Az ősz kezdetének alaposabb megfigyelésére nem szántam külön időt, csak valahol útközben mindig megálltam, és akkor mohón néztem, mert egyszerre akartam pótolni, amit addig  elmulasztottam.

Az ablakkeretbe zárt világomat hiába néztem az üvegen át  a jeleket kutatva,  még mindig zöldek a sokat látott fáim levelei. 

A hangulatokat más által leírtakból szedegettem össze. A költőket és az írókat, megihlette a szeptember, és már előre olvasgattam az ezt követő hónapokról is.  Várakozva belehelyeztem magam a puha avarba, a ködbe, fagyba, az első hóba és a leveleket szegélyező csipkés zúzmarába a régi képeim segítségével is.

Egyelőre még előttük a szép színű október, a szétfolyó akvarellek sokasága, és nem hagyom majd ki az erdőben az arany őszt sem.

DEERZSI

szép lassan elfogy
a zöld, az őszi titkok
tarkasága győz