Zsille Gábor: Újra

Szilva sötétlik az esti homályban,
az ízek, a régiek, újra megérnek
e kései nyárban, e tétova, hallgatag
alkonyatokban, a bokrok alól mikor
eltünedeznek az árnyak, a mély-lila
csokrok, a lóhere méhei, s már csak
a szilva sötétlik a hirtelen estben,
az illatok úsznak, a fák sutyorognak,
a tört cserepekre telepszik a gerle,
a pára a könyvlapot ívbe csavarja vagy
átvonalazza, az ízek, a régiek,
újra megérnek e lusta melegben,
a szilva, az alma lehuppan a fűbe,
a csöndbe, az őszbe – e tétova, hallgatag
alkonyatokban a szilva sötétlik,
a zsarnoki ujjak a még-üde lombokon
átfurakodnak.