2026. június 8., hétfő

Ha lehull egy lepel...





A kérdés most az, hogy Magyarország képes-e augusztus 31-i határidőig teljesíteni azokat a feltételeket és mérföldköveket, amelyek nélkül a pénzek nem hívhatók le. A korrupció ellenes intézkedések meglétének ebben nagy szerepe van.
Ezt hallhattuk Magyar Péter miniszterelnöktől Brüsszelben az Ursula von der Leyennel közösen tartott sajtótájékoztaton is.
Legalábbis én ott hallottam először arról, hogy ennek mekkora jelentősége van, aztán persze egyre többször. 
A hozott videó címe: 16 év ára: 60 ezer milliárd. Az a csapat ( DE! Akcióközösség) készítette, akik a "Szavazat ára" című filmet is, amit sokan láthattunk. Ők hozták létre az április 12-én tartott országgyűlési választás előtt az Őrszem projektet is. 
A mostani film 1 óra 25 perc, ha van akit érdekel, és természtesen ideje is van rá ajánlom, hogy nézze meg, mert megéri.
Sokat veszíthetnek azok, akik 16 éven át mindezt csinálhatták, nem hiába megy az uszítás, és talán az a tervezett  puccs sem annyira lehetetlen a Tisza-kormány ellen.
Mert bizony felrepült már ennek a híre ennek is, és csak repked, repked felettünk.
Én tegnap este késő éjjel néztem meg, és még sokan vártunk erre a beszélgetésre. 14 órával ezelőtt  tették fel a videót, és ezalatt 110.000 ember nézte meg, akik szintén tűkön ültek, hogy végre láthassák. Azóta sokkal többen nézték meg, ez az akkori adat, mikor én posztoltam ezt a bejegyzésem.
A készítők kérik: "Ha szerinted is joga van az országnak tudni, mi történik a háttérben, nézd meg és oszd meg!"
Ezt teszem most én is a blogomban.



Valaki kiszámolta, természetesen nem én: 
2-3000 ember (NER*) 60 ezer milliárd forintot lopott el a 16 év alatt, ami 60 billió forint,  másképp leírva 60.000.000.000.000 forint vagyis 1700 milliárd euró.
Ez a 2025-ös GDP kb 70%-a.
A teljes magyar államadósság 90%-a.
164 milliárd forint naponta, 6 milliárd forint óránként, másodpercenként 2 millió.
85 millió havi bruttó átlagbér.


A Nemzeti Együttműködés Rendszerét (NER) kiszolgáló, közvetlenül érintett politikai, gazdasági és intézményi elit méretét a közbeszédben és elemzésekben gyakran 2000–3000 fős magként határozzák meg. Ők alkotják a rendszer gerincét, beleértve a legfelsőbb döntéshozókat, a meghatározó üzletembereket és az államigazgatás, valamint a klientúra kulcsszereplőit. ( AI )

19 megjegyzés:

  1. Éva, köszönöm, hogy láthatom ezt a videót, és még csak véletlenül sem maradok le róla. Még nem néztem végig, de már akkora feszültséget generált bennem az első húsz perc is, hogy arról, hogy mit gondolok O.V.-ról, jobb ha szót sem ejtek. Persze az a véleményem, hogy aki még mindig a régi rendszert sírja vissza, azoknak 10 ilyen videó sem változtat(na) a hozzáállásukon, meggyőződésükön, véleményükön. Az eltüntetett, magán gazdagodásra "felhasznált" pénz nagyságát az egyszerű ember fel sem tudja fogni, de minden gonoszság nélkül azt kívánom mindazoknak, akiknek a zsebébe került, hogy égesse ne csak a zsebüket, de a kezüket is. A videóban szereplő három férfit csak csodálni tudom azért, hogy ennyire tárgyilagosan, látható zaklatottság nélkül tudnak beszélni ilyen horderejű kérdésekről.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, a három férfinak uralkodni kell magán, mert egy olyan interjú létrejötte a cél, amely eljut összeszedett mondatokkal, sok mindenre kitérően és sok emberhez eljut. Úgyis tudod.
      A bejegyzésemben említett nézők száma helyett ebben a pillanatban 15 óra nézhetőség után már:125. 292. Láthatod a változást ehhez képest is, ha te nézed majd. Bal alsó sarok.
      Aki fanatikus" rajongó" azon bizony nem fog változni, és a vakon követi az imádottját, aki bármit csinálhatott: csukott fülek, szemek, és nem befogadó agy jellemzi őket. Tapasztalhatjuk napjainkban is, én éppen tegnap délután láttam ilyet.
      Ezt a videót sem fogják ők megnézni.
      Én tegnap éjjel 2x néztem meg, 3 órakor feküdtem le. Szerintem sokan voltunk így, láttam a nézők számának rohamos emelkedését, míg ültem a számítógép előtt.
      Tudom, hogy hosszú az interjú, ezért is írtam le, hogy mennyi ideig tart. Mindenki, aki látni akarja így készüljön fel.
      Elhatároztam korábban, hogy a blogomban többé nem " politizálok". Most kivételt tettem, mert így tartom helyesnek. Én is így gondolom, hogy minél több embernek látnia kell, és a készítők is ezt kérik.
      Legyen így, itt van a beszélgetés, és megéri látni. Aki tudja, nézze meg, ennek lehetőségért én ezt tehettem.

      Törlés
    2. Hamar intézkednek is ellene, pedig a riporterek nyilatkoztak: 3 hónapig nyomoztak, hogy hiteles-e? Kíváncsi vagyok mi lesz a vége? Avagy melyik érdek győz. A csontvázak pedig csak dőlnek ki a szekrényekből sorra.

      Törlés
    3. Én is figyelem az eseményeket vele kapcsolatban is. Vagyunk még ezzel így jó páran. Nem lepett meg, hogy a beszélgetés után nagyon gyorsan ( 1-2 nap?) újabb bűncselekmények gyanúja merült fel ellene.
      Az első kihallgatása 2025 januárjában volt, és hirtelen a nyomozások eredményképpen egyszer csak hopp, minő véletlen, éppen mostanra állt össze a kép, hogy miben is bűnös még.
      Várom a végét!

      Törlés
  2. A legfontosabb lemaradt a kommentem végéről, hogy már a youtube-ra rápillantva látom, hogy ott is megtalálható a videó. Van rá esély, hogy jó sokan láthassák:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, az én feltett videóm is YouTube, de ezt úgyis látod. A YouTube sokat tehet, hogy minél többen láthassák. Terjed majd a híre is, hogy tegnap este óta már megnézhető. A készítők is kérik ezt, és ebben sok néző fog segíteni nekik. "A szavazat ára" is terjedt többek között!
      Biztosan tudod, de mégis leírom esetleg másnak, hogy úgy lehet nagyobbá tenni a képernyőt, hogy a " Watch on" utáni nyílra kattintunk jobb alsó sarokban. Ha az én blogomban lévő videó közepén lévő nyilat használjuk, attól még nem lesz nagyobb.

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Mick, nem meglepő számomra a te reakciód. Mondjam azt, hogy ezt vártam tőled, ha írsz a témáról nálam?

      Törlés
    2. Húszezer milliárd forint? Ennyi csak a számtanpéldákban van. Ha kicsit mögé nézünk kell hozzá húszezer csókos, aki átlagban egymilliárdot nyúl le.Hol van ez a hatalmas tömeg?

      Törlés
    3. A matekot soha nem szerettem, blogomon a politikát pedig csak akkor veszem elő, ha már végképp elkerülhetetlen.
      Ha mégis kell egy kis matek akkor írok arról, az átlagokat soha nem szerettem, mert szélsőségek között mozog.
      Viszont van egy olyan kis kapzsi, akinek a vagyona 1749 milliárd és 1787 milliárd forint között mozog. Vagyona az elmúlt években jelentős növekedést mutatott, a becslések szerint az elmúlt időszakban napi szinten több mint egymilliárd forinttal gyarapodott. (AI)
      Jó fizetésük lehet a gázszerelőknek, és én bizony pályatévesztett vagyok. Lúzer?
      Egyszer azt mondta ML, hogy ez egy élet kemény munkájának az eredménye. Ezt a cinizmust!!!
      3 nap múlva megkapom a volt pedagógusként nekem járó havi nyugdíjamat. Majd osztok-szorzok...Igaz, én csókosként nem szotyoláztam együtt meccseken OV-ral, és így nekem is nem jár több.

      Törlés
  4. Este majd megnézem. Feltétlenül. Köszönöm hogy felhívtad rá a figyelmemet.
    (A szavazat ára után napokig háborgott a lelkem. Még annál is borzasztóbb volt a Babák.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó, ha megnézed, kicsit hosszú, de sok a mondanivaló!
      A szavazat ára bennem is maradandó nyomot hagyott. A Babák még vár rám, de megkeresem, és én is feltétlenül megnézem.
      Szép napot neked!

      Törlés
  5. Dear Eva i don’t understand the video but I understand the problems you are having in your country. Our country is different but we also have many problems with our politicians.
    I hope you’ll feels better soon I am not too well either today but I try todo something. Next week the very hot weather will be back i don’t like it!
    I am glad our daughter could do all the marathon she has prepared herself a lot everyday. I hope everything will be better for you. With love Catherine

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Yes, the finnatial problem in Hungary is very big. The previous government and its supporters stole 17,000 billion Euros received from the European Union during its 16-year reign. The money should have gone to the Hungarian people, but it was stolen by those who were close to the government. The new government is now investigating who are responsible, I hope they will punish those who stole the money from the country for themselves.
      A man has just told how he was threatened and punished for years because he wanted to speak about the truth. He is talking to 2 reporters in the interview. It was posted online yesterday and 186,000 people watched it in a few hours. The population of Hungary is 9.5 million people, you can see how many people are curious about this national corruption.
      I am better, I hardly feel sick anymore. I drank a lot of water, I had a coffee because I didn't drink it in the morning.I hope you are better too.
      Thanks for writing, I'm going to take a shower soon and start watching TV. That's what I usually do in the evenings.
      All the best to you. Eva

      Törlés
  6. Megnéztem én is, Éva. Megrázó, de alapjában nem meglepő. Főleg a következményekre vagyok kíváncsi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A következmény remélem eljön, mert az nem lehet, hogy nem. Ennél kevesebbért is jár a büntetés.
      Örülök, hogy megnézted.

      Törlés
  7. Igen, Rózsa, én is várom az elszámoltatást, és visszaszármaztatni az országnak azt, ami még menthető a rossz helyre elfolyt milliárdokból. Számomra ez a riport teljesen őszintének tűnt, fel sem merül bennem, hogy így lehetne hazudni. Bár tudjuk, hogy sok ember szemrebbenés nélkül tud hazudni, elég csak Rogánra gondolnom. És nem ő az egyedüli a pártjukban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos sok pénzt kimentettek már az országból, persze hogy gondoltak erre időben. Mindegy milyen az országnak a helyzete, csak a sajátjuk jó legyen! Túl jó legyen.
      Én is őszintének láttam fenti videóban Bíró Ferencet.
      Ma este a TV-ben is volt vele egy riport, de megkérdezték az emlegetett akkori igazságügyi minisztert is. Ő már mosolyogva egészen mást állított, mikor a riporter kérdezte, hogy ő hogyan emlékszik arra a találkozására Bíró Ferenc Pállal. Úgy szemrebbenés nélkül emlékezett vissza, és egészen lazán, szinte nem fontosnak találva az egészet. Furcsa volt mindenesetre, hogy ennyire pontosan emlékszik egy évekkel ezelőtti beszélgetésre. Az én agyamból az egykori mondatok kiesnek. A lényeg persze megmarad, de a szavak már nem.
      A ma esti beszélgetésben is teljesen hitelesnek tűnt számomra Bíró Ferenc Pál. Sajnos arról is gondoskodtak, hogy bizonyítéka ne legyen, erről is volt szó a riportban.
      Nem lesz könnyű dolga, csak még a végén ő ne járjon rosszul. Nem magyarázom azt tovább, hogy miért...
      Kész együttműködni, ha megkérik rá, és remélem, hogy hasznos lesz a nyomozásban.

      Törlés
    2. Egyébként, most éppen 229.000 nézőnél tart a számláló egy nap után.

      Törlés