Beszámoló a múlt vasárnapról

A  szél metsző és fáj, az ereje megállásra kényszerít, nem is tudok tovább menni pár másodpercig, de én mégis erre a hideg, igazi téli időre vágyom, és most itt is van!

A Nap ugyan erőlködik, de az országalma aranya még így is fényesebb nála. 

A tér kövei között egy kis ragaszkodó hó is adja a mintázatot, a tetők cserepein a már alig látszó fehérség adja ugyanazt.

A pizzéria bejárati ajtajával szemben ég a pizzákat sütő kemence tüze, és még mindig karácsonyi fényfüzérek világítanak, de én már az izzók nélküli sarokban lévő asztalokat és székeket nézem.

Míg várunk az ásványvíz buborékai időmérőként is pattognak, és közben egy pincérnő a mellettünk lévő ajtón át kivisz egy cserépben lévő csupasz kis karácsonyfát, mégis fogynak a dekorációk ott is.

A pizza után újra kint, a szél megint arcon vág, és én egy galambtól nem tudok lépni. Nem fél tőlem, mert már megszokta az embereket a Fő téren. 

A kőszentek- és angyalok fején itt nincs hókucsma úgy, ahogy láttam a neten egy havas képen, van viszont arany csillagos glória az egyik szép arcú feje felett.

M. szeméből folyik a könny, pedig nincs is bánata, csak a jeges szél ríkatja meg, én pedig  már újra alig tudom lenyomni a gombot, hogy készüljön még egy kép.

Az Intersparban leárazott csokimikulások és drága tulipán csokrok, majd mikor belépek látom, hogy a lakásomba bevilágít a szemközti ház egyik ablakán visszatükröződő napfény.