Még karácsonykor olvastam az idokep.hu oldalon ezt az előrejelzést:
"2025 igazi téli idővel búcsúzhat, szilveszterkor már többfelé lehetnek hózáporok, erős, viharos marad a szél és helyenként napközben is fagyni fog."
Erről eszembe jutott, hogy máskor búcsúztattuk már az óévet fagyban, szélben és hidegben.
Szilveszterek délelőttjein ugyanis éveken át kimentünk a Fertő tóhoz.
Leginkább tudatosan átfagyni, hogy utána ilyen fagyott állapotban elmehessünk felmelegedni egy nagyon közeli halászcsárdába oda, ahol volt halászlé és zöld cserépkályha is. Én pedig nézhettem, ahogy a pincér időnként fát rak a tűzre.
Az igazi ok arra, hogy elmenjünk a tóhoz egy séta volt, de én erre az időpontra tettem a gondolataimat is az előző évről és a következőről.
Összegzés és tervezés is volt együtt, de mindig csak röviden.
Legtöbbször hideg volt, a tó vize hártyásra befagyott, a törött nádszálakat és a hínárt mindenféle formájú, de leginkább "gömböc" alakúra fagyott jég szorította le.
Szinte ugyanaz a látvány ismétlődött évről-évre, és ez így jó is volt, mert a régiek sorozatos ismétlődése segítette azt, hogy ne terelődjön el a figyelmem a gondolataimról.
A kapucnit feltettem még a sapkára is, magasra húztam az arcom elé a sálam, és közben ezek jártak a fejemben, melyeket egyszer régen már így meg is fogalmaztam:
"Most konkrét dolgot nem tervezek, a terveim általánosak, ha egyáltalán a szó megszokott értelmében tervek, de mélyen bennem vannak mindenféle listázás, későbbi pipálás nélkül.
Jónak lenni, egyszerűen élni, egyszerűen megoldani a dolgaimat, a jelent megélni, hagyni, hogy Isten vagy egy felsőbb erő is besegítsen, és elfogadni azt, a jót is, a rosszat is. Hagyni, hogy folyjon az életem.
Tudni kivárni, megbocsájtani, nem kapkodni, és képesnek lenni adni és elfogadni. Nem csak tárgyakat, de időt, meghallgatást, türelmet, jó szót...
Annyi ilyen szép tetté, érzéssé váltható szó van, nem szabad hagyni, hogy elkopjanak."
Kedves Éva!
VálaszTörlésSzeretném jelezni, hogy elkezdtem olvasni a blogodat az adventi időszakban. Sok érték van itt, köszönöm! És az oldalsávban, a Bulgakov-idézetet örömmel fedeztem fel. Áldásokban gazdag 2026-ot kívánok! Anna
Kedves Anna, köszönöm, hogy az általad felfedezett blogomat olvastad és a pozitív visszajelzésedet is róla.
TörlésAzt is köszönöm, hogy a csendes olvasásodból kiléptél, és a szavaiddal végül megszólítottál.
A Bulgakov idézet egyszer nagyon megfogott, és próbálgatom is a tartalmát gyakorolni, de csak azt tudom most írni, hogy több-kevesebb sikerrel. Csak az igyekezetem sikeres, de az kitartó! :)
Én is kívánok neked minden jót az új évre, és ha időd van és tart az érdeklődésed is, várlak vissza 2026-ban is! Éva
Kedves Éva, miközben készülődök Anne barátnőmhöz szilveszterezni (számára is kb. akkor kezdődött az egyedüllét, amikor az enyém) kis ajándékkal és egy süteménnyel, elolvastam a te bejegyzésed és gondoltam rád... Legyen boldog számodra a közeledő új esztendő, egészségben, szeretetben gazdagon!
VálaszTörlésKedves Rózsa, érezd jól magad a barátnődnél! Köszönöm, hogy időt szakítasz arra, hogy rendszeresen látogasd a blogom és írj is.
TörlésRemélem, hogy jó lesz az új éved, és tudsz örülni annak, ami történik veled, ha problémák merülnek fel, azokat tudd megoldani.
Mindenek előtt pedig jó egészséget kívánok!
Kedves Évikém, szeretettel gondolok Rád, az év fordulóját várva, és kívánok Neked az újesztendőre jó egészséget, apróbb s nagyobb örömöket, kellemes sétákat szép fotóidhoz, szemlélődést, természetfigyelést az okos, bölcs gondolataidhoz. Magunknak, itt a blogodban pedig továbbra is a békét, nyugalmat sugárzó soraidat. BUÉK 🍾🥂🥳
VálaszTörlésKedves E., nagyon köszönöm a szép és jól megválogatott szavaidat, melyeket nekem és magatoknak is kívántál. Minden benne van a jókívánságaidban. Jólesett, hogy jöttél, és nem felejtkeztél el rólam. Nem mintha valaha is megtetted volna.:)
TörlésKívánok neked és a családodnak minden jót az új évre, de főleg egészséget, mert az a legfontosabb. Minden más szerintem megoldható valahogyan.
Dear Eva I am late! I have to catch up! We had a quite first year day and that is what I like best. We watched the birds by the window while we had our lunch and then start a new puzzle after we listened to the New year concert in Vienna like every year. I had a chat with our grandchildren who are waiting for grandma to come! I don’t ask much for the coming year just to be able n good health and have time to see my grandsons growing up, enjoy life with my children and spend some time with my husband when he will be retired. Enjoy life in a way!
VálaszTörlésTonight we will watch tv or read. I wish you a good evening.
You are absolutely right! I don't care about big things anymore, only small joys. You need your grandchildren and if they are not with you, you need everyday joys, which can be even bird watching.
TörlésI am glad that your husband is retiring this year, you will have joint programs, and it will also be good that you will not be alone on weekdays.
So I wish you for the new year to enjoy everyday joys and your grandchildren! And health!!!