Egyedüllét, magány

"Ha képes vagy egyedül leülni egy kávézóban, vagy élvezni egy filmet egymagad, akkor bármire képes vagy.

Egyedül lenni nem magány.

Ez erő.

Ez a saját jelenléted megbecsülésének művészete,

annak képessége, hogy önmagad barátjává válj,

hogy figyelj a gondolataidra,

és ne keresd folyamatosan a külső visszaigazolást.

Sokan félnek a csendtől.

Rettegnek attól, hogy egyedül vacsorázzanak, vagy hogy mellettük üresen marad egy szék a moziban.

Pedig ezek azok a pillanatok, amelyek a leginkább formálnak minket.

Megtanítanak önállóságra, önellátásra, szabadságra.

Akik elsajátították az egyedüllét művészetét—

bármit képesek uralni."

A Facebookon találtam ezt az idézetet. Nem volt alatta az, hogy ki írta, így én sem tudom ide írni. Tulajdonképpen így élek. Egyedül nézem sokszor a filmeket, egyedül étkezem. Vacsorázni ritkán szoktam, csak ezért nem írom ide, hogy egyedül is vacsorázom.

Régen jártam kávézóba is egyedül, ma már nem, mert nem nagyon tudok elmenni. De nem volt ellenemre bárhol meginnom egy kávét csak úgy, bárki nélkül. Figyeltem a hely hangulatát, a fényeket, az embereket. Most itthon, egyedül iszom a kávémat, jelenleg is itt van mellettem egy csészével, míg írok. Moziban is voltam már egyedül.

Remélem, hogy egyedül lenni, nem magány. Azért jólesik, ha van velem valaki. Leginkább M., aki jön hozzám, vagy én megyek hozzá. Érzem, hogy ilyenkor jobb a hangulatom. Tulajdonképpen az embert nem egyedüllétre teremtették, de ha így alakul az élete, el kell viselne, rá kell hangolódnia. Ezen dolgozom most is, mert az életem ilyen.

Sokat vagyok egyedül...

Eltelt a húsvét

Eltelt a Húsvét nem voltam egyedül. Vasárnap M. egy barátját, gyerekkori szomszédját hívta meg. Idősek otthonában él 8 éve, volt miről beszélnünk. Kíváncsi voltam, hogy ő hogyan éli meg az ottlétet. Nem panaszkodott, bármit kérdeztem tőle, válaszolt rá. M. fordította a németet angolra.

Hétfőn a fiatalabbik fiúval és a családjával voltunk. Volt húsvéti reggeli is tojással, sonkával, tormával, ahogy szokott lenni ilyenkor.

Sok apró dolgot is figyeltem a napokban. Láttam, ahogy a fiúcska feláll kapaszkodva, és mindennel játszik. Van neki sok játéka, de egy vékony, műanyag doboz zörgése és gyűrögetése volt számára az egyik igazi élvezet. Lapát, egy kis seprű, madzag, a számítógép kábelei is felkeltették az érdeklődését.

Néztem ahogy virágzik a nárcisz, ahogy a dudorodik a bimbó is, és vártam, hogy kibomoljon. Láttam az ablakon át, ahogy a pár napja még csupa virágba boruló fa már leveleket is hozott. Hallgattam, ahogy kopog az eső, és lecsorog az ablakon az esőcsepp, de néztem szintén az ablakon át, ahogy fújja a szél az erkényen lévő szőlőleveleket, ahogy futnak a felhők, süti a nap a tavaszi fákat, a szemközti falakat. Tetszett, ahogy illatozva, tisztán  szárad egy fehér ing. 

Áhitattal figyeltem, ahogy a templomban szombat este a feltámadási misén az érkezésünkkor ránk váró sötétséget felváltotta a fény. 

Márta blogját is visszaolvasgattam, most 3 hétig nem lesz, várom, hogy újra jelentkezzen. 

Minden apró élményt elraktároztam, hiszem egyre inkább érzem, hogy ezekre van szükség tárgyak helyett.

Hétvégém

Vasárnap 11 órára elmentünk M. idősebbik fiához egy villásreggelire ( angolul: brunch-ra). Húsvéti hangulat volt, jól éreztük magunkat. Heten voltunk összesen. Beszélgettünk, eszegettünk, figyeltük a picit, aki már tud állni. Igaz, hogy még csak kapaszkodva, de úgy már lépeget is. Volt festett tojás, házilag sütött sütemény, mindenféle jó az asztalon, melyekből önkiszolgáló módon szedtünk.

A fiú, aki már természetesen férfi, csinált omletett is, annak, aki kért. Nagyon jól sikerült, a barátnőjétől tudom, hogy mestere az omlett készítésének. Megkaptam a nyuszis, virágos asztali dekorációt ajándékba, mikor eljöttünk.

M-nél figyeltem, hogy nő a szőlő az erkélyén, hirtelen kitavaszodott. Mikor jöttünk haza, láttuk, hogy virágzik a japán cseresznyefa is, és zöldülnek a fák.

Néztem nála, ahogy varrógépen megjavít valamit, ami jól sikerült. Hamarosan kaptam egy üzenetet WhatsAppon, hogy: " Szabómester vagyok". :) Az érdekesség benne az, hogy mindezt magyarul írta. Meg is lepődtem, hogy le tudta írni. Elég sok szót ismer már. A "szabó" szót a szomszédom vezetéknevéből tudja, a "mester"-t a polgármester szóból sajátította el egyszer. Azt, hogy "vagyok", pedig csak úgy tudja. Összehozta egyedül a mondatot az ügyessége dicséretére. Én is megdicsértem, mert mindig örülök, ha magyarul mond vagy ír valamit.

Örömmel töltött el az is, hogy kaptam virágot tőle egy délelőtt, csak úgy, mindenféle különösebb ok nélkül. Mindig jólesik, ha figyelmes hozzám. Szükségem van rá.

Kívánok nektek szép, áldott húsvétot!

 

A költészet napjára

József Attila: Kopogtatás nélkül

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,

cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,

itt nem zavar bennünket senki,

görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,

ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,

melegben levethesz nyakkendőt, gallért,

ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,

hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

Gondolataim

Egyre többet gondolok az idősek otthonára. Különböző gondolatok vetődnek fel bennem. Például az, hogy mennyi dolgot felhalmoz az ember az élete során, aztán végül, ha az élete úgy alakul, és idősek otthonába kell mennie, milyen kevés dolgot vihet magával. Csak a legszükségesebbet, mert kicsi a hely, melyet ott kap. Kisebb, mint volt a lakása. Kiválasztja a legszükségesebbet, és viszi. A többi marad, másé lesz, odaajándékozza, végszükség esetén kidobja. Aztán mikor eljön az utolsó óra, akkor már semmit sem vihet magával. 

Más az, ha család van, nekik még szükségük lehet a holmikra, de ők is megválogatják, hogy  mit visznek magukkal. Mikor az ember valamit vesz, szüksége van rá, vagy ha nem is, akkor örömet okoz neki. Mert van birtoklási vágy, az öröm is szükségeltetik, hát, megveszi vagy megkapja. Örülni kell nekik, használni őket a mindennapokban az életünk folyamán. Ez a legjobb megoldás. Egyébként meg semmi feleslegeset nem kellene megvenni. Jó dolog, ha az ember ellen tud állni nekik. Emlékeket, élményeket kell gyűjteni a sok tárgy helyett. Elkezdtem az elajándékozást is már. Jó érzés, különösen ha látom, hogy a megajándékozott örül is neki, és használja.

Ezekre is kell gondolni, csak sokszor későn érik meg az ember rá, hogy mindezt belássa.

Napjaim

Tegnap itt volt nálam egy fiatal hölgy az idősek otthonából, aki felelős lesz majd értem, ha oda kerülök. Érik az idő, hogy bemenjek, de most látom, hogy az majd mennyi előkészülettel jár. Remélem, hogy lesz majd erőm hozzá. Kérdéseket tehettem fel, és ő is tett fel nekem.

Nem tudom, mikor lesz ott majd helyem, de most kb. 20. vagyok a sorban, és évente 4-5-en mennek be. Ki lehet számolni mennyi év múlva kerül rám a sor, de a hölgy azt mondta, hogy ez nagyon változó. 

Sokat gondolkozom rajta, hogy fogom ott majd magam érezni, de most egy kicsit megvígasztalt Dóra. Remélem, hogy jó helyem lesz. Mivel egyre nehebben viselem az egyedüllétet, ott lesznek majd körülöttem, de mégis leszek a szobámban egyedül is. Ha nem tudom magam ellátni, meglesz a segítségem majd.

Ma délelőtt végeztem házimunkát, délután jön hozzám egy szerelő, aki kicseréli 2 vízórámat. Előtte csekket kellett kérni, befizeni az összeget a postán. Ezzel is volt dolgom, mindig van valami, de elintézem.

Volt múlt héten M. fiatalabbik fiához ebédmeghívásunk. Jól éreztük magunkat, figyeltem  a kicsit is, aki egyre nő. Az első képhez az írhatom, hogy papa pucolja az első cipőcskémet, mielőtt a játszótérre megyünk. Előtte kicserélte a pelenkámat is. 

A másodikhoz pedig azt, hogy már tudok állni, és időjárást is ellenőrizni.

Telnek a napok, és én mégis  rászántam magam, hogy a blogomba is írjak.Úgy gondoltam, hogy ma erre nem kerül sor, de változott az elképzelésem.:)