"Főként arra szokták kihegyezni a decembert, hogy mi mindent még. Még egy süteményrecept, még egy program, amire menj el, még egy dísz a házba (...). Ne arra fókuszáljunk, hogy mik azok a dolgok, amiket még ha magunkra húznánk, attól ünnepibb lenne az ünnep, hanem mik azok a dolgok, amiket hogyha elengednénk, ünnepibb lenne az ünnep."
Valahogy így gondolom én is, és olyan biztatóan megnyugtató az, hogy vannak még sokan mások is, akik így gondolják.
Biztató, hogy van még vágy a karácsony lényegének újbóli megtalálására:
A szeretet ünnepére, Jézus Krisztus születésére, és arra a karácsonyra, mely arról is szól, hogy együtt legyünk.
Sokan már azt sem tudják mi az, hogy elengedni. Helyette ott van a többet szerezni.
Anyu régi meséléseiben benne volt az, hogy volt számukra egy fehér gyertya ünnepi fénynek, és a fő "program" az volt, hogy nagyapám fekete öltönyben, állig begombolt fehér ingben elment a templomba.
Csak vasárnapokon és szentestén az éjféli misére, mert hétköznapokon munka volt.
Olyankor még a féltve őrzött zsebóráját is magával vitte, melynek természetesen az időt mutató funkciója is volt, és nem csak egy puszta díszítésre való tárgyként szolgált.
A szépségnek és az óra rendeltetésének szerencsés találkozása valósult így meg.
A karácsonyi fényözön látványa után felmerült bennem az a gondolat, hogy a puritán nagyapám birtokában ez volt az egyedüli dolog még karácsonykor is, mely ugyan nem csillogott, de legalább a fedelének belső oldala fénylett.
Látható a nyilvánvaló különbség is az akkori korongnyi kis fény, és a mostani nagy csillogás között.
A régi órát megkaptam, és őrzöm úgy, ahogy a szép betűkkel leírt fontos évszámokat és neveket is tartalmazó Bibliát.
Azt, melyet anyu egyszer átadott nekem megőrzésre egyik karácsonyi ajándékaként.
