2017. január 11., szerda

Késő


estig dolgozom, a buszmegállóból egy utcai hőmérőre látok, és a hidegtől könnycseppes szememmel látom a mínusz 9 fokot, felhúzom a kesztyűmet. Este úgyis előkerül a kézkrém, mert a hideg érzékennyé, pirossá teszi a kezem. A január fehér és hideg.
Lassan itt van az iskolákban a félév a gyerekek fele üldögél tanulás nélkül, mert már úgyis mindegy, a másik fele belehúz, hátha menthető még, ami menthető. Mi pedig ott vagyunk biztatónak, segítőnek, olykor kemény kényszerítőknek azok számára, akik úgy gondolják úgyis mindegy, és a meggyőzés sem használ. 
Szerencsére vannak olyanok, akik tudják, hogy tanulni kell, sőt élvezik is.

2017. január 9., hétfő

Hóra


ébredni gyermeki érzés. Csendesen surrognak az autók kerekei, és lapátok kaparó hangjai a fülemben. 
Kikelünk gyorsan az ágyból, és ha aznapra hosszan tartó kinti programot nem terveztünk, akkor is csinálunk. A Fertő tó vízéből jég lett, takarója hó. Utána jöhet a már említett csárda meleg cserépkályhája, kellemes beszélgetés a pincérrel, és tart továbbra is a gyermeki öröm.

2017. január 7., szombat

Itt


az új év, és én nem fogadtam meg semmit. Egy dolog nagyon  kell, az egészség, most ért meg igazán bennem a gondolat ezzel kapcsolatban. Az nem fogadalom, hanem kívánsága a jelenlétének, és ezt kívánom másoknak is.
Hideg van, jól felöltözöm. Holnap ugyanis kimegyünk a Fertő tóra, de csak egy rövid időre egy baráttal, hogy aztán annál jobban essen a forró halászlé egy közeli csárdában.
Jól telt a karácsony, jól a szünet, a szilveszter nyugodtan és itthon, az új év szintén.
Süllyed a hőmérséklet már, január van, itt az ideje ennek az időjárásnak. Minden évszakot meg akarok élni. Jobban vagyok, és erre már képes is vagyok.

Boldog, egészségben gazdag új évet kívánok!

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu