Vasárnap délelőtt

A vasárnapi erdei sétánknak két oldala volt. 
Az egyik az első képen, a másik a másodikon látható. Megérte ez utóbbi látványa a csizma és nadrág mosást, mert ugye azt nem is kell írnom, hogy alaposan bekoszolódtunk, még a tükörként viselkedő tócsákat is kikerülve.
Vegyük úgy, hogy az életnek is két oldala van, és akkor egy kis ( egészen kicsi) elmélkedést is belecsempésztem az írásba. Na, nem olyan igazi mélyen szántót, csak a felszínt kapirgálót, éppen annyit, amennyi most tőlem a korai kelés után, és úgy általában is telik.

Köszönöm

Közeledik a hétvége ( a péntek szabadnap lesz számomra), alhatok ameddig akarok legalább egy nap, mert megengedem magamnak, altatónak pattogó eső lesz a párkányon és az ablaküvegen az előrejelzés szerint.
Este átolvasgattam a blogosok élményeit, szívhez, észhez, lélekhez szóló sorait, melyek olykor megindító gondolatok. Nézem a képeket is, látom, amit ők is láttak. Külön hála a fényképezőgépeknek és a kattintgató ujjaknak.
Némelyek közölük számomra már több, mint blogos ismerősök, kiknek sorait, képeit közel érzem magamhoz, és ha nem is válaszolok mindig, akkor is viszem magammal mindazt, amit leírtak, amit láttattak.

Ma

Szigorúnak kellene lennem adott pillanatban a rám bízottakkal, pedig semmi kedvem sincs hozzá, utána járni más dolgainak, pedig a magam dolgai is éppen elegek, mosolyra, mosolyt szeretnék adni, de valahogy nem húzódik el a szám, beszélgetni szeretnék a többiekkel, de csak ülök csendben, és hallgatom őket.
Este arra a rekedten hangzó, köhögésbe fúló szóra, hogy "szeretlek", a megfázott, beteg anyusomnak azt mondom, hogy én is nagyon, és mikor kikapcsolom a telefont elsírom magam, mert annyira komolyan gondolom.

Siker vagy sikertelenség

M. megfázott, anyu megfázott, mindketten kímélnek attól, hogy én is elkapjam, így mind a hárman egyedül vagyunk. Ők gyógyulnak, én pedig nem betegszem meg.
Ágyneműmosás, takarítás, vasalás részemről a tisztaság reményében, mely kívülről befelé is hat, mert benti vágyam is, hogy kell a tisztánlátás, a tiszta, pontos kifejezés, szándék, az egyértelműség. Kiadom magamból az érzésem, a szükségletem, a kérésem, ahogy a most olvasott könyvemből tanultam ( Thomas D' Ansembourg: Elég a kedvességből, legyél igaz! ). Szóval, ami megfogalmazódott bennem kiadom magamból nem bántón, de nem is sok sikerrel (?) mert  a telefon sértettségtől gyors kinyomása a válasz a másik oldalon. 
Ez már nem az én érzésem, hanem a másiké, pedig nem voltam sértő, talán az a másik jött rá, hogy igazam van, de ő nem hajlandó tenni érte, ellene. Jöhet a csend, ami lehet büntetés is, elgondolkozás is. 
Onnan tudom, hogy megtette ez utóbbit is, hogy ma már keresi a társaságom telefonon, mintha mi sem történt volna, és beszélgetünk, ha nem is arról a bizonyos témáról, de már benne van, én átadtam, és nem szorult belém.
Ez így jó!

Nagy

elszántsággal  elhatároztam, hogy az előző írásom követi majd egy másik viszonylag gyorsan, mert amit szeret az ember azt nem nyújtja, halogatja. Ennyi idő nálam most a gyors. 
Egy gyógyszertől ( igen, attól)  jól alszom és viszonylag sokáig, s mivel délután kezdek dolgozni délelőtt elvégzem az otthoni munkám, mert valahogy nincs kedvem kimenni. Lassan iszom a kávém, mert az indok, hogy egy kicsit még bambulgassak a kedvemre. Az én néha nem igazán jó kedvemre... 
Ha mégis kimegyek az utcára az is ügyintézős séta vagy anyu látogatása. Lötyögős séta mostanában kevés van, főleg hétvégén. Aztán jöhet késő estig a munkahely. Ha szabadidőm van az a blogoké, könyveké ( terv: Dosztojevszkij: Karamazov testvérek), és még mindig a csenddé, esetleg a szél ablakot feszegető neszezéséé.
Ezek adatnak most nekem: teszem, végzem, elszenvedem, olykor mosolygok is hozzá. Olykor! Hozzáteszem most azt is a mosoly miatt, hogy: Hurrá, ez is megadatik!

Hiányok

Ihlethiány, képhiány, hangulathiány, és még sorolhatnám. Most ilyen kedvemben vagyok. Munka van bőven. Ma este 10-ig dolgoztam, holnap reggel 6-kor kezdek.Vasárnap is dolgozom, sőt, bent is alszom, mert az állandó éjszakásunk nem lesz.
A leírtak most panaszként hatnak vagy egyszerű tényként?  Úgy érzem, hogy mint a kettő, nem is tagadom.
Azt azért le kell írnom, hogy kezdek a munkámba belefáradni. Ezt magamnak és a kollégáknak a tudtára adhatom, de a gyerekek nem vehetik észre. 
Talán majd változik az érzés, de jelenleg itt tartok, és nem írhatok mást.
Munkahelyet, munkát változtatni már nem akarok, munkanélküli sem szeretnék lenni, de megfáradt munkás sem túl hosszú ideig.
Összeszedem magam, ezt tűztem ki célul. Jó kis cél, igaz?!:-)
Jó éjszakát, akkor is, ha valaki reggel vagy más napszakban olvas! :-)