2015. február 28., szombat

Média (is)

Szerdán elmentünk a Veszprém és Vas megye határán található Megyerre. 14 lakosa van, 3 utcája, polgármestere, haranglábja, telefonfülkéje, buszmegállója, kis temetője, tiszta levegője, és akár az egész falut ki lehet bérelni, de egyenként is a házakat, akik egy nem gazdag (Sőt!) falura vágynak.
Remélem, jó üzlet ez az egész ötlet az ottaniaknak, és az esetleges nyereséget vissza tudják forgatni a falusi turizmusba.
Nagyon működik a hírközlés Ausztriában, mert M. volt kollégája Hermann is velünk volt a feleségével, és ő aznap reggel olvasta mindezt egy ottani hírportálon. Azért is akart hazafelé odamenni. Aztán aznap este, miután ott jártunk, láttam a falut egy itthoni híradóban is.
Az is mutatja, hogy működik a hírközlés Ausztriában (is), mert tudták százalékokkal, nevekkel megtoldva azt, hogy milyen esemény volt vasárnap Veszprémben, sőt, azt is, mit eredményezett mindez a Parlamentben.
Figyelnek ám ránk!

6. Tiszta ágyneműben alvás kellemes érzése.
7. Új bőrönd kerekeinek gurulása a járdán
8. Az Áhítat-ban a mai nap üzeneteként olvasom: "Ellenben sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból lesz első." ( Mk 10,31)
9. Anyu ma nálam ebédel, ez már biztos.
10. A ritkára vett reluxán átvilágító napsütés csíkosra " festi" a falat, míg írok.

2015. február 27., péntek

A kényszer

a legnagyobb tanító. 
Gondolkodtam azon, hogyan nyaggassam kevesebbet a fényképezőgépemet, mert az nem igaz, hogy annyi pillanatot géppel is meg kelljen örökíteni, nemcsak agyban tárolni. 
Nos, szerdán baráték- Veszprémbe velünk utazó társak - autójában hagytam a masinát, akik aztán kivitték Ausztriába. M. pedig 10 napra elutazott (Éljen Nápoly és az ő szépsége!), és akkor hozza el, ha legközelebb jön.
Most nincs kattogtatás. Vagy hozok a régi képekből egy-egy hangulatképet vagy semmit, ha sikerül ez utóbbi. :-D



Egyébkén pedig:

1. Megszületett kolléganőm 5. unokája, a kicsi Léna.
2. Új óra ketyegését hallgatom a konyhámban.
3. Aranyszalaggal átkötött kocsonya a születésnapi ajándékom egy ünnepelt kollégám örömére.:-)
4. Madarak ordítanak a ház előtti tuján.
5. Nagyon finom a mai kenyér.

2015. február 24., kedd

Délután otthon!


Ma helyettesítettem valakit (munkaidő csere!), így délelőtt dolgoztam, délután és este vagyok itthon. Sok-sok éve rendszeresen éppen fordítva dolgozom. Milyen jó itthon lenni munka után, és nem munkahelyre várva már eléggé stresszesen az órát nézve. 
Sokkal pihentetőbb. 
Egész nap esik az eső, annyira ellazított a kopogás, hogy elfelejtettem felhívni az orvost, pedig valamit el kellett volna intéznem. Ha én ellazulok, akkor az agyamban se kép, se hang. Hmmm, ez sem volt így mindig, kezdek rászokni, vagy az agyam vérellátása nem tökéletes.:-D
Nézegettem a hervadó tulipánjaimat ( ma már ki kell dobnom őket), és az ellenfény adta finom kis erezete, a mintája talán szebbé teszi, mint újkorában volt. 
Szép az öregedése...


2015. február 23., hétfő

Angolul

                    

még nem hallottam, de Asha megteszi nekünk ezt is.
Tetszik az akcentus a magyarjában.:-)
Ilyenkor elmélázom azon, hogy mennyire szépek a nyelvek, a magunké is, másoké is. 
Jó nyelveket megérteni, beszélni, jó őket ízlelgetni.

2015. február 22., vasárnap

Mindenféle

Torkom kapar, orrom dugul. Éreztem, hogy ez lesz, mikor nagyon beteg kolléga leült beszélgetni köhögve egészen közel mellém. Tény és nem vád! Aztán sós víz, valami szibériai fenyő tobozának olaja, lórugásnyi C vitamin, gyömbér, tea. Van még ötlet a repertoárban, de mintha máris jobb lenne. Időben elcsíptem?
Egyébként ma vasárnap van, tegnap pedig 2 órás kirándulás a közeli Fertőrákosra volt némi sétával és egy halászlével fűszerezve. A nyugalom szigete volt a forró halászlé közel a jó meleg cserépkályhához a februári szélben.



Úgy volt, hogy ma anyusommal nálam ebédelünk, de végül anyu túl sok paprikás csirkét olvasztott ki a fagyasztóból tegnap magának, így végül nála lesz ma az összejövetel. Első ijedtében, hogy mennyi az ebédnek való szokás szerint sírva elkezdett emelt hangon engem okolni. Hordoztam is magamban a szavakat egész nap.Véleményem nem emelt hangon azért én is közöltem, mert nem mindenért én és az egész világ a hibás. 
Most azon gondolkozom, mi legyen az ide bevásárolt holmival. 
81 éves síró anyával pedig már nem küzdök, és bár jól tudom, hogy zsarolás a sírás és a probléma hárítása részéről, de megyek, és majd meg is köszönöm az ebédet. Egyébként pedig olyan gondoskodás történik részéről, ami őt élteti, erre megy ki az egész. 
Számomra pedig sok éven át sok a "sok", nem éppen a mai eset, de már olyan a kompromisszumkészségem a véleménynyilvánításom mellett, hogy ihaj!!!:-)



2015. február 20., péntek

Péntek

Tervezett és nem tervezett dolgaim belesimultak a kissé késői kelésbe, a zúzmarás reggelbe.
A tervezett szabad péntek itt van, anyunak bevásárolva, alapos porszívózás jövő hétre ágyneműhúzás után áthelyezve. Ebéd vasárnap nálam, szinte minden bevásárolva hozzá.
A nap fele elmúlt, M. este 6-ra jön, Mama és testvér látogatóban van éppen.
Olvasok tervezettet, nem tervezettet, folyamatosan, vagy  kis részleteket merítve azokból, melyekből lehet. Ez utóbbiakat szeretem, ha párt mondatra van időm, akkor is jó, és feltöltenek, mert akarom, hogy azt tegyék.



Thomas Merton: A csend szava
Pál Ferenc: Függőségtől az intimitásig
Ann Voskamp: Ezernyi ajándék
Tan Twan Eng: Az esti ködök kertje
Áhitat 2013 (A 2 évvel ezelőttit találtam meg a bolhapiacon múlt vasárnap, de mindegy is, haladok vele napról napra.)



Ezt olvastam ma reggel éppen:
" Jézus ezt mondta neki: Ha lehet valamit tennem? - Minden lehetséges annak, aki hisz."
Mk 9,23

"Mindig engedd meg, hogy Isten a maga lehetőségeivel álljon elő! Az megoldás lesz, nem javaslat."



2015. február 19., csütörtök

Nyöszörgés (?)



Minden egyhangú, minden ugyanolyan, annyira vágyom valami másra, és teszem a régit. Az otthon, anyu, munkahely háromszöge legalább annyira fáraszt, mint amennyi biztonságot ad. 
A hétvége némileg kizökkent.
Valami lehetett tegnap az időjárásban is (jó rákenni), mert mindenki nyafogott, álmos volt. Mikor este jöttünk el a munkahelyről, és a portás is rázendített, akkor már csak nevettünk. Elmagyaráztuk persze neki nevetésünk okát, nehogy azt higgye rajta nevetünk.
Közben az van a fejemben, a kollégákéban is, hogy becsüljük meg a jó dolgunkat, mert... Mert amit hallunk a munkahellyel kapcsolatban, örülhetünk hogy van, anyu is el tudja magát még látni, lesz amikor mindig ott kell lennem. 
Az ország helyzete? Lehet ennél rosszabb? Lehet!
Az otthon most úgy jó, ahogy van, kellene matatni rajta, de nem foglalkozom vele, csak a rendszerezős selejtezés az idei igazi cél. Meg a portalanítás! Én nem tudom, honnan van ennyi, pedig törölgetek is. Hétvégén M. levett egy könyvet a polcról nagyon porosan. Pedig ott is törölgettem, de azt éppen nem? Szóval, égett az arcom.
Egészség, na, az egy külön téma, márc. 26-án kell menni gyomorkontrollra, már várom, mert történnie kell valaminek, ez így nem állapot. Szerintem sérv.
Ennyit a nyöszörgősre vett írásból. Vagy mindez a realitás nem fényezve? Egyébként pedig minden jó! 
Ki érti ezt?


U.i.: Megkezdődött nagyböjt. Éppen most panaszkodom? 
Megismétlem: Egyébként pedig tényleg jó!

2015. február 17., kedd

Még hétvége

Hoztam még pár emlékképet a hétvégéről. 
Soproni séta vasárnap a Fő téren, a Várkerület teljesen (de teljesen!) feltúrva, sétálóutcává alakítják ugyanis, és most ami zűrzavar  elképzelhető ilyen helyzetben, az mind megtalálható ott.
Sőt, azokat a fákat is kiemelték gyökerestől, és máshol ültetik el, melyeken az adventi csodás fények voltak. Örömbe üröm vegyül számomra. 
Csak kitalálnak valamit helyette következő adventra!


Nagycenk véletlenül került be a programba. A "fiúk" döntöttek, eredetileg Fertőd vagy Eisenstadt lett volna a vasárnapi kis kirándulás, de egyszer csak azt hallom, hogy legyen újra Nagycenk! Nekem jó volt, én bármit elfogadtam, átadtam magam annak a pár órának. Az  a tény, hogy 14 km-re van csak mindenképpen szempont volt.




Gyümölcs, vitamin...Vasárnap ettünk mandarint, sőt, halat is, és nem volt cukor a kávéban, igaz, máskor sem.
Éppen ma beszélgettem a gyerekekkel a helyes táplálkozásról. Meglepően sokat tudnak róla az elméletben. Legalább annyit mint én, csak a gyakorlat okoz problémákat, akárcsak nálam.
Ez az évet pedig erre is szánom. 
Sok rögzült, rossz szokást ki kell irtanom.


2015. február 15., vasárnap

Hétvége

Nem különösebben foglalkoztat a Valentin nap, megvagyok nélküle,  de azért ezek a tulipánok jólestek. 


Vasárnap programként M. és barátja többféle lehetőségen is elgondolkozott, végül a "legnagyobb magyar" közeli nagycenki kastélyába mentünk el immár sokadszorra. 
A kis csapat (2/3 osztrák, 1/3 magyar összetételben) egyforma érdeklődéssel böngészett át újra mindent, amit ez a hely adhat, és mélyedt el abban a tényben, hogy egy politikus mennyit adhat is egy országnak.


2015. február 14., szombat

Álmosság kapcsán

Átböngésztem a gyógyszereim méteres tájékoztatóit, hogy melyek okoznak erős álmosságot. Tudok éjjel aludni 10-12 órát is, nappal is álmos vagyok. Jó, jó, de mikor aludjak ennyit?
Munkahelyen sem lehet, porszívózás és vasalás között sem ajánlatos, anyuhoz sem aludni megyek. M. sem azért jön.
Majd lesz valami...
Veszprémben olyan helyre ültünk be kávézni, ahol akvárium van, én szándékosan szemben ültem le vele. A fekete olyan "álmos" mindig mint én. A többi ficánkol, ő meg percekig nem mozdul.


A hosszú hétvégém (péntek szabadnap) úgy telik, ahogy szokott. Tegnap anyu, ma én, holnap M. Találkozunk egy barátjával is. Megosztom magam, és kicsit magamra is szánok időt.
A napok egyhangúságára szükségem van, de éppen ez készít is ki néha. Vagy éppen a  téli fénytelenség, amit úgy szeretek.
Együtt van minden bennem és körülöttem amit szeretek, ezek visznek előre és gátolnak is. 
Sokszor a kettő egy és ugyanaz!


2015. február 13., péntek

Este


Közel voltam ahhoz (hajszálnyira?), hogy szüneteltetem a blogot. Ki ne érezte volna így a blogosok közül? Annyira kevésnek, egyhangúnak érzem, amit adni tudok. 
Naponta ismétlem ugyanazt.
Le sem írtam volna mindezt, ha nem így érzem valóban, és se nem önsajnálat, se nem a leírtak ellenkezőjének az olvasókból való kicsikarása nincs benne a terveimben. Ki ne félt volna valamit leírni úgy érezve, hogy ezt vagy azt feltételezik róla. Nagyon bizonytalan napjaim élem (blogolás szempontjából is), bizonyára látjátok ebből a pár sorból.
Aztán jött pár sor egy ismeretlen ismerőstől, aki még csak nem is biztatott - hiszen nem tudhatta, hogy mi jár a fejemben -, csak leírt pár tényt, de ez a kicsi éppen elég volt, hogy a billentyűzet felé nyomjon.
Megint  csak néhány olyan dolgot tudok írni, amelyet már párszor megtettem. Vártam, hogy este 10 után végre hazaérjek, hiányzott az, hogy múlt hétvégén nem volt elég szabadidőm, mind  a két nap dolgoztam.
Voltam Veszprémben tegnap, örültem, hogy arra több  a hó, az autóból nézegettem, Azt mondta a dokim, sokat javult a gerincem, és én is ezt érzem.
Azt sem először írtam le, hogy munka után meggyújtottam egy mécsest, gyorsan tiszta ágyneműt is húztam. Holnap szabadnapos leszek, tovább alhatok. 
Márt megint le kell írnom, hogy az élet apró örömei tolnak előre...
Kit nem?



2015. február 8., vasárnap

Semmiségek egy februári vasárnapon

Ma éjjel szinte minden álmom után felébredtem, ezért tudom, hogy gyermek- és fiatalkorom helyszínein voltam, és próbáltam onnan megmenteni valamit, vagy ha nem, akkor régi barátot volt szándékomban látogatni ezúttal is sikertelenül. 
Aztán hajnali 4-kor elemezgettem az álmaim, melyekben végül nem hoztam el azt a tojáshéjszínű, szép cserépkályhát nagymamám házából, ami  a valóságban nem is létezett, és bizonyára az a vihar sem, mely ellen négy esernyőt tettek ki nekem, de végül inkább lemondtam az útról az újra gyülekező tintakék felhők miatt.
Reggel 9.05-kor ébredtem, kissé elcsigázva az éjszakai utazásaimtól, míg készült a reggeli tea egy hózápor csapott le ránk, álltam az ablakban, és néztem a kavargó pelyheket a sötét februári vasárnap reggelen, és arra gondoltam, hogy messze van még az este, mikor dolgozni megyek, de addig csak arra gondolok, hogy szabad vagyok ezen a vasárnapon, és talán gondolatban mentem a régiségeket.
Megnéztem egy régi órát abban a cukrászdában, ahova beültünk a jeges szél elől. Mondtam volna az ott dolgozóknak, hogy vigyázzanak az órára, mert álmukban előbukkanhat, ha nem teszik meg, de végül nem szólaltam meg, hanem csendben fizettünk, majd eljöttünk. 



2015. február 7., szombat

2015. február 5., csütörtök

Röviden

Rosszabb, ha megszólított, majd elfelejtett ( a látszat ez, pedig biztosan nem az), mintha nem tudok arról, hogy egyáltalán észrevett.
Ez is életem része. 
Mégis bízom, hogy egyszer csak...
Így szép, mert így is szép!



U.i.: Igen rébuszokban, de nem szerelmi háromszög kibontakozásáról van szó.

2015. február 4., szerda

Érdemes

elolvasni, aztán úgyis mindenki maga dönti el, hogyan tovább...
Szerintem adnak hasznos tanácsokat, amit talán úgyis tudunk, de jó összefoglalva is látni, és legalább valamennyit betartani.
Megelőzés párti vagyok, de nem következetesen.
Sajnos!


2015. február 2., hétfő

Utószületésnap szombaton


Markus levette a polcról a vérnyomásmérőmet, és megmérte a vérnyomását, aztán mi is szép sorban. 
Csak úgy... 
Normál vagy alacsony volt mindnyájunk értéke.
Thomas megjegyezte ebben a közösen relaxált állapotunkban nem is hiteles, amit mértünk, de  legalább megállapíthattuk, hogy az együtt töltött óráink vérnyomáscsökkentő vagy legalább stabilizáló hatással bírnak.

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu