Ti is akképpen...

Tetszik!
Nem tartok itt, csak törekszem rá, azt sem mindig, és sokszor  el is bukom. Van, hogy sikerül jó embernek lennem, és ez belső békét és nyugalmat ad.
Ha valaki sopánkodás, kritizálás, fanyalgás, lehetőség hiányának emlegetése helyett viszont képes a maga helyén helytállni, az tiszteletreméltó számomra. 

Az egyik hozzászóló egy fontos dologra utalt:

"És a mint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképen cselekedjetek azokkal."

Lk. 6.31

Úgy terveztem,

hogy visszaviszem a könyvtárba  a könyveket, de nem hozok ki semmit. Nem azért, mert nem akarok olvasni, hanem mert a saját itthoniakat akarom. Határidőre sem akarok olvasni, hanem lassan, ha kell ötször egy mondatot. Vagy azért mert nem értem, vagy azért mert olyan nagyon értem, vagy mert olyan szép.
Ez volt a terv, de könyvtárból nem lehet könyv nélkül eljönni. Micsoda lehetetlen ötlet!
Kivettem:
-Vladimir Nabokov: Másenyka és szintén tőle az: Adomány c. műveit, mert L. Ulickaja gyakran emlegeti őt, mint szeretett írót, és John Updike így nyilatkozik róla: "Csak úgy lenne szabad prózát írni, ahogy Nabokov ír- elragadtatottan."
- Nálam van még Csabai László: Szindbád Szibériában c. regénye, mert benne van a múlt év 10 legjobb magyar könyve között. 
Más!
Szeretem nézni a lampionvirágot, vagy másképpen zsidócseresznyét, sőt, ettem is már az érett belső bogyójából ( a cseresznyeformájúból).
Még múlt hétvége előtt megtaláltam a régi osztrák ház udvarán a maradékát, jól megnéztem, mert olyan emberi. A termésburok "érhálózattá" ritkult, látható a benti lényeg, mert hagyja magát láttatni a sok rejtőzködés után. Olyan a bogyó, mintha  a szíve lenne a növénynek.
Készítettem magamnak pár lampiont hazahozatalra is, de végül ott felejtettem őket, ahol felnőttek.

Sopronbánfalva

természetesen nemcsak a felújított kolostor épületéből áll. 
A parkolóból egy rövidebb úton mentünk fel az épületig, lefelé már egy hosszabbat választottunk, mert ez volt az aznapi séta, és drukkoltunk, hogy ne ázzunk meg nagyon a döntésünk miatt. Én még egy kőművessel is beszélgettem az eső újabb megérkezéséig, mert érdekelt egy éppen felújítás alatt álló ház néhány részlete. M. egyszer így jellemzett valakit: "Még nálad is többet beszélget idegenekkel!" Hmmm! Mivel leginkább tényeket közöl- vagyis nem dicséret vagy kritika a cél-, így nem tudom, mit is akart ezzel jelezni nekem.
A templomig és a kolostorig vezető lépcsők melletti szobrokról lekerültek a téli védőruhák. Nagyon is kellett nekik, mert rossz állapotban vannak. 
Tetszettek a füstölgő kémények is, hétvégi otthonlétekhez meleget kell teremteni, elvégre még február van. 
Régi házakat is nézegettem, találgattam, hogy vajon miért szeretném őket, ha az én (mi) otthonom lenne, mit alakítgatnék rajta, hogy rendezném be, aztán el is képzelem magam benne. Jó játék!
Találtam egy nagyon aprócska régi házat, egy kis kék ablak fogott meg rajta. Egy kis részlet is beindítja a fantáziámat. Illetve leginkább egy kis részlet indítja be, és onnan már könnyű folytatni!

Csendben

Reggelizés közben hallottam, hogy új kiállítás van a meglévő mellett a Sopronhoz tartozó Sopronbánfalván a pálos-karmelita kolostorban, ami felújítása után oktatási és meditációs központként is működik sokféle funkcióval egyedül vagy csoportosan érkező szálló és elvonulni vágyók számára is. Bizony, bizony, ez itt a reklám helye!
Gyorsan döntöttünk a rádió híre után,  bár már nem először voltunk ott. Mivel esős volt  a szombat, úgyis valami benti program kellett. Pár perces út autóval, de jó kis sétát is lehet tenni, akinek ehhez van kedve és ereje.
M. egyetlen mondat fordítását kérte, amit az úton látott. "Jöjjetek énhozzám!" Lefordítottam, és meg kell vallanom ez a hívó szó egyre erősödik bennem mostanában.

Elfogadható árú belépődíj ellenében szabadon bejárható a hajdani kolostor, a szobák, a kiállítások is,  a régi refektórium ma étterem, kert is van, az egész épület egyébként a visszafogott, igényes letisztultságával adja a látnivalókat.
Nagyon kellett a csendje, vannak meditációs helyiségek, leültem, és csak úgy voltam az egyszerű vonalak között a lágy fényben, ugyanezt megismételtem a könyvtárukban, és keringve kerengtem is! :-)
De kellett itt ez  a pár óra nekem, huhh, egészen átmosott! 

A sötét politikától egy várható rózsaszín lehetőségig

Nem mondhatom, hogy belemegyek  a politikába  a blogomban, nem is tervezem, de figyelem az ukrán eseményeket is többek között. Az sem meglepő, hogy félve keresem a párhuzamokat, hogy eljuthatunk-e mi is ide. Keresem a kapaszkodókat is, de a politika, a hatalomféltés, a hovatartozás irányának lehetőségei, a máson uralkodni vágyás ereje,  maga a  politika egy sötét, kiszámíthatatlan(ul kiszámítható) dolog, ezért félek, bármennyire is nem akarok én már félni semmitől. A politikát illetően nincs már kapaszkodóm, elveszítettem.
Ezt sem tartom lélekápolónak.
Megjöttem a  a sebészemtől, a novemberi emlőműtétet most lehet lezárni ezzel a jó UH eredménnyel. Pipát neki a listámon, ez legalább rendben, és nem is lényegtelen.
Az ember lánya nem otthon is megkeresi a maga kuckóját, szombaton is megtaláltam egy könyvvel az osztrák kis falu régi házában, és hogy mennyire közel vannak mindenhol a blogos társak leírom, hogy mikor megláttam az ablakban a fokföldi ibolyát, Márta virágjai jutottak eszembe, és a Szabó Magda könyvet is úgy olvastam, hogy majd írok róla a blogban. 
Mikor megérkeztünk, Mama éppen hajat mosott, megszárítottam közel húzódva a cserépkályha melegéhez.
Hazahoztam ma egy kis rügyező ágat, vízbe tettem, meglátom mi történik. Szerintem lesz pár rózsaszín szirmom hamarosan, ez kiszámítható.

Szomszédasszonyom

hirtelen halála kapcsán jutott eszembe, hogy milyen jó, hogy nem látunk a jövőbe. Milyen lenne vajon úgy ébredni, hogy tudjuk,  éjjel már nem leszünk. Tudnánk ellene tenni, vagy a sors az sors? Másképp élnénk addig?
Egy 16 éves diákom megkért, hogy kérjek időpontot a pszichiátriára, mert szüksége lenne szakemberre. Elintéztem, aztán közölte, hogy nem kell, mert közben találkozott egy fiúval, és ahogy ő mondta, azóta nagyon happy! Ilyen hatalma van az ellenkező neműnek, illetve egy társnak, és ilyen a fellobbanó teenager szerelem.Neki nem jelzem, de még nem mondom le az időpontot, túl friss még ez  a kapcsolat.
Elolvastam Szabó Magda: Hullámok kergetése c. könyvét. Adatok, tények nélküli útikönyv 1965-ös első megjelenéssel, melyben inkább hangulatok, élmények leírása  a fontos "olyan mintha te is ott lennél" stílusban, képek nélkül csak szavakkal láttatva: 

"... ténferegtünk a dombon,  macskák között, a szűk utcák egymásra könyöklő házai árnyékában, ahol szinte minden szegleten festők dolgoztak, s a házacskákat mintha valami arra szálló madár ejtette volna ki a csőréből. Csepp kereskedések, égnek futó lépcsők, egymás tetejére épített szobácskák, szemetesvödrök, bor, olajszag, a tetőablakon kikönyöklő nénik és gipszjézuskák..."
Másik: 
"Két templom van, mindkettő fából, az utca könyökében kis kávéház, mellette cukrászda, idegen formájú sütemények, idegen színű díszek itt is. Egy csapat fiú tér haza biciklin, kerékpárjuk kormányán jéghokki  felszerelés,  nyomukban egy néni jön,  a néni mögött kutya, a kutya szájában összehajtogatott újság. Csak a biciklik csengője szól, aztán az is elhal az estében. Csönd van, kimondhatatlan csönd. A kirakatok világítanak, mintha nappal volna, a papírkereskedésben és a fűszeresnél gyertyával díszített fenyőkoszorú, meg valami fura ingecske, vállfán."

Az első a Montmartre, a másik egy Göteborg melletti kisváros, Kungälv.
Az én utazásom szombaton egy osztrák kis faluba vezetett, már említettem. Hogy is mondja Lewis Hine? 
"Ha szavakkal is el tudnám mondani a történetet, nem kellene fényképezőgépet hurcolnom magammal."

U.i.: Utólag teszem ide, és megköszönöm Katalinnak a linket. Itt olvasható  a könyv!

Vallomások

A Bálint nap nem foglalkoztat, tényleg az üzletet látom benne. Mégis mikor virágot kaptam erre az alkalomra, akkor jól esett, és remélem, hogy egy nő kapta, de nem egy erőltetett ünnep részeként. 
Megbántottam, aki megbántott, pedig tudtam, hol kellett volna abbahagynom, és nem tettem. Pedig lehet, hogy nem is tudott róla, hogy érzékenyen érint, amit tett. Vitt a sértett egom magával. Soha nem fejeződik be a tanulás, nem mintha így hittem volna.
Más! Kinéztem a zöld zsalugáteres házat szombaton a temetőbe menet M. szülőfalujában, nem tudtam, hogy fiatalkori barát lakik ott, bementünk visszafelé jövet  hozzájuk, kicsit beszélgettünk, kávéztunk, teáztunk. Egyre több információ jut a birtokomba arról, hogy  milyen volt M. élete, amikor még nem tudtam, hogy egyáltalán létezik. 
A házban van sparhelt is, és sült a sütőjében a csirke. Még mindig elképzelem, hogy milyen lehet egy régi falusi ház birtokosa lenni, pedig azt hittem letettem róla. 
Az álomról nem, a megvalósításáról igen. 
Kizárja egymást a kettő?

Tél és tavasz között

Hogy M. öccse nyugodtan el tudjon menni Budapestre a vadászati kiállításra, meglátogattuk szombat délután mamát. 
Délután kimentem az udvarra sétálni, míg ők bent beszélgettek, és vadon növő primulákat nézegettem. 
Kifejezetten vanília- és eperpudingra emlékeztettek, szeretem ezeket  a színeket, olyan mintha tejjel dúsítva halványítanák őket. Sárga és rózsaszín csomókat találtam szerteszét  a fűben a jól ismert szilvafa alatt, sőt azon túl is. 
Valahol a tél és a tavasz között volt ez a nap, de mégis inkább közelebb a tavaszhoz, pedig a vastagabb kabát volt rajtam.
Régen láttam hóvirágot( lakótelep hátránya), de egy eldugott kis utcában, egy kert kerítése tövében pár szálat belőle is találtunk.
Nem voltam rádió, TV és net közelében, így este tudtam meg Flora blogjából, hogy meghalt Gyarmati Fanni. Ő volt számomra mindig a Múzsa a magyar irodalomban, és ezzel nem akarok egyetlen költő szerelmes sorainak ihletőjét sem rangsorban hátra helyezni. Nincs sorrend,  és mégis, ha egyszer a hozzá írt versek tetszettek nekem mindig igazán. 
Isten nyugosztalja!

Vers

Weöres Sándor: Önkarikatúra

Hárman vagyunk, ha egymagam vagyok. A háromságomat

ki érti meg? Egyikünk bölcs, mint a kő és éppoly rideg, hideg.

Másikunk nyárspolgár és langyos-meleg, akár a szörp a nyári napon.

Harmadikunk dilinós kicsit és költő is és gyerek nagyon.

Ha

a szükséget jóként éljük meg  akkor birtokában vagyunk valaminek, ami tényleg megkönnyítheti a nehéznek ígérkező napokat. Nincs ebben semmi új.
Nem tudtam ezt mindig, és azt sem, hogy akár tanulandó dolog is lehet mindez, ezért gyakran többször morogtam a kelleténél. Későn érő, de ígéretesen előbb-utóbb a lényeget is felismerő típus vagyok!:-D  
Mostanában is teszem, persze, hogy teszem, de a morgásnak is legyen értelmet adó súlya, mert ha állandóan elégedetlenségünknek adunk hangot, akkor már senki nem figyel ránk, csak az elsárkányosodást látja, ami egyenes útként vezet az energiavámpírsághoz is. 
Ennyi bevezető után közlöm, hogy a már kötelező gerincdoktoromhoz vezető veszprémi útjaimat kirándulásnak fogom fel, és azt, hogy a beígért eső helyett végül esővel kevert havat kaptunk tegnap végig az úton, kifejezetten örömmel nyugtáztam.

Vers

Benny Andersen: Boldogság

Különös valami a boldogság

vele találkozva egészen

felvidulhat az ember

de elfoghatja szorongás is

ácsorog kicsit csendben

majd óvatosan előbbre lopakszik

akárha valami aknamezőn

s valahányszor anélkül éri lába a földet

hogy levegőbe röpülne

akkor vagy feledi élvezni ezt a boldogságot

vagy azon kesereg hogy nem tudhatja

milyen sokáig fog mindez itt tartani

így mikor végre jelentkezik a kudarc 

megkönnyebbülést érez

akárha biztonságba jutott volna

ami bizony szégyenletes

hisz van valami különös a boldogsággal

amivel másképp nem találkozunk

lehet a hiba abban van talán

hogy túlságosan kevéssé ismerjük

jobban el kellene mélyedni benne

azt hiszem tréning dolga lenne az egész.

 /Sulyok Vince fordítása/

Kásás jég és hullámzó víz

"Megszelídült kavicsok

morcognak talpam alatt,

ahogy haladok óvatosan..."

( Jószay Magdolna)

Hétvégén több friss levegőt szívok, mint hétköznap, és kevesebb ember van körülöttem. Ezek is fontos különbségek a hétköznapjaim és a hétvégéim között, melyeknek vágya valahogy mindig megérik szombatra.
Tegnap vettem észre a Fertő-tó mellett azt, hogy ha lassan is, de színesedik a közeli világom, és nem olyan volt körülöttem minden, mintha kifejezetten fekete-fehér képekre szolgált volna témát, ami persze soha nem volt ellenemre, mert szeretem a black&white képeket. Egyszer bizonyára ilyenekkel veszem magam körül pusztán élvezetből. 
Nem volt túlbonyolítva a hétvégém se fiatalon, se idősödve, én magam sem szerettem volna soha túlbonyolítva lenni, de ebben nem voltam mindig sikeres.
Vissza a hétvégéimhez: most is olyan dolgok adták a félóránál nem sokkal hosszabb szombati séta maradandó lényegét, mint a friss szél könnyeztető jelenléte, és a vizes kavicsok látványa, és a régen látott, februárhoz képest túlzottan is kék ég. 
Ha valaha mást szeretnék, az a távolság növelése lenne, aztán persze visszajönnék, hogy újra elkezdhessem tágítani a teret más irányba úgy igazán szabadon, mert ez hiányzik nagyon, de most más feladatom van!

Fehér

"Szonyecskát" elolvastam, most az utómunkálatok tartanak bennem, tudatosan visszagondolok rá, vagy megkeresek még a könyvben egy-egy részletet.
Sokkal később, ha mégis eszembe jut bármi( ahogy jön, úgy megy), az már egy belém épült gondolat, mely már vagy sajátom volt a könyv előtt is, vagy azzá vált általa. Tudatosság nincs már benne, asszociációk sora annál több.
Jó volt elolvasni többször a fehér színről írt sorokat, mert én is egyre inkább a fehér színt és árnyalatait szeretem, ahogy egyre több mindenben a visszafogott felé haladok sikeresen vagy sikertelenül. 
A fehér bennem volt, van és lesz, és az idő haladtával olvasmány vagy saját élmények rakódnak még rá, hogy számomra az (egyik)legszebb színné erősítsék:

"Órákon át nézte az ablakon át a hó fényétől és nedvességtől finoman változó fehérséget, vizsgálgatta egy fajanszkorsó elmosódva fehérlő oldalát, a nagyszemcsés Whatman papír darabjait az asztalon, régi reliefek fakófehér gipszöntvényeit, rajtuk egy ősi ábécé alig észlelhető betűtesteivel.
A második hónap végén újra festeni kezdett - húsz évvel a lágerbeli ujjgyakorlatok, az unalmas ócskaságok dacos másolása után.
Ezek most teljesen fehér csendéletek voltak, bennük csapódott le Robert Viktorovics  megszenvedett gondolatai a fehér szín természetéről, a formáról, a festőiséget, mindig rabul ejtő faktúráról; gondolkodásának szótagjai, szavai, a porcelán cukortartók, a fehér darázsfészek-szövésű törölközők, az üveges tej voltak, és mindaz, ami a köznapi tekintet számára fehérnek látszott, Robert Viktorovics számára azonban azonban ideális és a titkos minőség utáni kutatás gyötrelmes ösvényeit jelezte."

Ljudmila Ulickaja: Szonyecska - részlet 
Fordította: V. Gilbert Edit

Ennyit

lehetett átlátni este egy buszmegálló üvegfalán át, miután vastag, levakarhatatlan rétegben ráfagyott az ónos eső. Olyan volt rajta étnézni, mint a katedrál diamant fantázianevű üvegen. Láttam is, meg nem is.

Vártam a buszra, és azon gondolkoztam, hogyan magyarázzam el meggyőzően egy 15 éves lánynak azt, hogy másról nem állítunk és terjesztünk rosszindulattal semmit, magunkat közben áldozatnak beállítva, és hogy a mondandóm ne csak egymást követő szavak legyenek, hanem eljusson a lényeg hozzá önsajnálata közben is.

Viszem a fejemben a munkám munkaidő után, pedig csak a jeget szeretném bambulni, és leállítani közben az agyam, mert az néha olyan jó. Ha ez sikerül, akkor önkéntelenül is  mosolygok, de ez egyáltalán nem meglepő, mert egyfajta meditatív állapot, melyet tudatosan még nem tudok csinálni, csak véletlenül.
Ljudmila Ulickaja: Szonyecska c. könyvét  is olvasom, és megragadtak azok a sorok bennem, melyek a magam olykor egyhangún is szép ( mert így döntöttem!) világát idézik, melyben egyéb híján a látszólag nem fontos dolgok kapnak előkelő helyet :

" ...Isten minden egyes napja, külön-külön a maga egyszeriségében maradt meg Szonyecska emlékezetében: hol egy lusta déli eső miatt, hol egy rozsdaszínű, nagytestű, görbelábú madár miatt, amely odaszállt és rátelepedett sövényükre, hol amiatt, hogy kislánya felduzzadt ínyén előbújt az első fog recés éle. Szonya egész életére megőrizte - vajon kinek kell a memóriának ez a piszmogó, értelmetlen munkája - minden egyes nap rajzolatát, illatait és árnyalatait..."

L. Ulickaja: Szonyecska- részlet ( A könyvet fordította: V. Gilbert Edit)

Fogva tartott

tegnap az ónos eső. Nem mondom, hogy nem próbáltam ki a síkosságot, mert reggel boltba kellett mennem, de 3x kerültem a kibillenés és esés közeli állapotba, nem is kísértettem többet aznap a sorsot.
Délelőtt főzöcskéztem, de a tetőről lezúduló jeges hó robajára néha odaugrottam az ablakhoz, aztán újra csend és mozdulatlanság.
Albert Speer börtönnaplója után zsoltárokat és Szikszai Béni Zsoltármagyarázatok c. könyvét olvastam vasárnap délután. Túl közel mentem az előző napokban egy idegen és valaha valós világhoz, utána nagyon más olvasmányra vágytam.

Mert ismeri az Úr az igazak útját,

a bűnösök útja pedig semmibe vész.

Zsolt 1,6