Nagyszombaton

Ebéd után megejtettük a legutolsó, egészen  kis vásárlást( kenyér!), majd tettünk egy sétát. 
Túlcsordult földek, hófoltok, pattanásig feszült, de még zárt rügyek. Van amikor csak ha keresünk, akkor kapunk. Ha nagyon alaposan kutattam, akkor még ibolyát is találtam, akkor viszont elég sokat. Ma ez utóbbi volt mindössze számomra a tavasz, mely nagyon rejtőzködő volt a az esőben és a ködben.
Abban a reményben indultunk el a földúton, hogy nem lesz nagyon sáros. Lehet, hogy tényleg ez a pozitív gondolkozás, vagy egyszerűen csak hiú ábránd kergetése ennyi folyamatos csapadék után? :-)
A teremtés koronája meg volt győződve róla, én meg nem nagyon foglalkoztam vele. Ha sár van, akkor sár van, tudtam, hogy nem a járdát választottuk. Otthon van vödör, szivacs és víz, és elárulom, hogy nagyon is kellett.
Ilyen apróságokkal telt a délutánunk közeledve a szombat éjjel felé, mert a nagy dolgok mellett a mi kis életünket éljük olykor marasztaló sárban is dagonyázva, - hogy aztán tisztogassuk magunkat-, de mégis elindulunk. 
A mai napot így vittük végig  a saját magunk alkotta és csak úgy kapott perceinkkel, de egyfajta beépült hiányérzettel, hiszen nem volt velünk...
Hiába tudtam, tudom, hogy:

"Veletek vagyok minden nap a világ végéig." (Mt 28,20)

Áldott Húsvétot kívánok!

...

Jószay Magdolna: Nagypénteki harangszó helyett

Felleg ereszkedik egyre lejjebb,

szorong a lelkiismeret.

Szél támad fel, viszi a szemetet,

messze hordja a gyarló érzéseket.

Harangszó idején némaság honol,

hisz`a harangok most Rómába mentek.

Előbb egy csepp, kettő,

majd egyre szaporább...

suhogva hull a fénylő égi áldás.

Isten siratja az ő egyszülött fiát.

( Forrás: www.poet.hu)

Volt ma is néhány dolog, amit el kellett elintézni, de most szót sem érdemelnek. 
Az eső igyekezett tisztára mosni a hó alatt felhalmozódott sok koszt a városban. Betértünk egy templomba, ahol rózsafüzért imádkoztak Jézus teste mellett. Mi is részt vettünk benne egy darabig. Gyarló érzéseinket is vittük magunkkal, eső is esett egyre szaporábban, szél is vitte a szemetet. 
Persze, minderről eszembe jutott ez a vers, előkerestem, hogy letegyem ide. 

Szó nélkül jöttünk ki a templomból, nem is beszéltünk pár percig. Csak a belső csendet éreztük méltónak az utca zajában. 

Valahogy ma mindenki gondolt rá. Mi ma így...
Aztán visszatértünk a dolgainkhoz.

Olvasok, újra olvasok...

Meglesz saját példányban is Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó c. regénye. Kitartó keresésemnek eredménye lett, talán holnap már mehetek is érte. A mű maga is keresésről szól, mélyen belém ivódott már, és viszem magammal mindig a sokadszori olvasással bizonyára egyre jobban feltárulkozó lényegét.

A rend, a harmónia, a nyugalom, a derű, a mértékkel bíró visszafogottság, a szépség, a tökéletes bennünk él- melyet még nem rontott el semmi és senki-, hoztuk ezt magunkkal ebbe a világba valahonnan a létezésünk előtti időből.Aztán ezt keressük életünk folyamán, mellyel talán pillanatokra találkozunk is, hogy aztán a megízlelést követő fájó hiánytól sürgetve újra és újra keressük.
Így is van rendjén.Hányszor átgondoltuk már akár itt a blogokban is, hogy maga az út a fontos, nem a cél. Nem is megtalálni fontos, hanem keresésünkben kellő érzékenységgel hordozni magunkban a vágyott képet, melynek földi mását persze fel is lelhetjük, ha a zord világ nem tántorít el tőle. 

Genji herceg unokája is keres, számára keresésének tárgya egy kert valahol egy buddhista kolostor félreeső zugában, mely "egy egészen kicsi kert, a világ legegyszerűbb kertje, egy utánozhatatlan, megismételhetetlen, lélegzetelállító alkotás", mely békét és biztonságot ad, melyben benne van az a tökéletes rend, mely megóv minket a széteséstől, mely "a szépségnek tovább már sűríthetetlen koncentrációját" is jelenti, mely lehet, hogy csak a hercegben, a világban kereső, kitartó érzékenységében létezik, de akkor úgyis a legjobb helyen van.

Ott lehet benne, bennünk...

Keveredés

Valami tavaszi képet is illenék hozni, de a tegnap készített piros bogyós, havas kép inkább karácsonyi hangulatot áraszt, és este a buszmegállóban várva is apró, de sűrű pelyhű hóesés szurkálta az arcom, és sapkára még a kapucni is felkerült a szél miatt. 

Mi ez, ha nem tél?!

Ugyancsak tegnap a munkahelyen megetettük a madarakat, jöttek is enni csapatostól kiéhezve. Én ma  kitettem nekik az itthon még fellehető madáreleség készletem, vagyis még 2 cinkegolyót  a meglévőkhöz, kb. fél kiló szotyit, néhány fonnyadásnak induló, de még jó almát. 

Kolléganőm csinált nekünk egy nyuszis húsvéti fát a munkahelyen, és az asztalomon báránykát is találtam tőle, amit hazahoztam, és a saját asztali barkámra teszem majd fel. Ez már inkább tavaszi, ünnepi hír, inkább mint az írás első felében leírtak. 
Nagy a keveredés, de majdcsak letisztul minden. Aki az egyértelműséget szereti ugyancsak bajban van, így én is.

Lefárasztottak ma a kezelések, és a túlfűtött buszban, de már nem mínuszos kinti hőmérsékletben( Nappal már néha + 2 fok, bizonyám! Micsoda kényeztetés!), viszont  még mindig a legmelegebb  kabátomban erősen éreztem a tavaszi fáradtság jeleit.

Mi ez, ha nem tavasz már?! 

Akkor maradjunk is ennyiben!

Van reggel...

... a Balfra menő buszon kb. 15 perc, ami csak az enyém. Nézem a  buszból a tájat szőlővel, erdővel, kiskertekkel, és közben hallgatom a beszélgetéseket (tegnap éppen foci, kosárlabda, Forma1 férfi szájakból), pedig azt szeretném igazán, ha csak beszédfoszlányok jutnának el hozzám vagy még az sem.
Tegnap a szanatórium újra fehér, kis kápolnás parkjában tettem egy kört a kezelések kezdetéig ( azóta is csak esik és esik a hó), mert kint friss a levegő, bent pedig a jellemzően nem túlöltözöttség miatt meleg és enyhén kénszagú, de már megszokottan otthonos.
Hazafelé is van értelemszerűen 15 percem a buszon, de előtte még a parkban láttam, ahogy az élet  zajlik macskáéknál. 
Egy madár látta kárát, és a macsek eléggé fenyegetően nézett rám a tollak és egyéb maradványok mögül jelezve, hogy az bizony az övé, amin éppen "dolgozik". Pedig nem kívántam meg, de ezt ő nem tudhatta. Egy másik macska távolabbról nézte saját vadászat helyett- a képen a vörös-fekete foltos, aki nekem is pózolt-, hogy a tollakon kívül jut-e neki is valami.
Jutott, de szinte semmi. Győzött és jóllakott az erősebb.
Ilyen események részese is vagyok, és a szokásos szemlélő, elemző önmagamnak mindig jut valami.

Ezt a képet a http://www.idokep.hu/-ról hoztam. Hat évvel ezelőtt készült szintén márciusban:

Barkával havazásban...

A bolhapiacon végül nem vettem vasárnap semmit, csak savanyú káposztát az egyik közeli árusnál, aki pár pfefferonit is tett a zacskóba. Barkával és a káposztával várakoztam a lassan behavazódó buszmegállóban március végén, Virágvasárnap. 
Én kifejezetten téli ember vagyok, nem bánom, ha még kapok a kedvenc évszakomból, pedig tudom, hogy már mindenki a tavaszt várja. Néha persze nekem is szembe jut a következő évszak már, de elfogadom az újabb havat. Ez van, ilyen vagyok.Hogy én mit kapok ezért a bejegyzésemért, a tél mániámért? :-)))Mert nagyon esik a hó kinn most is, mikor már mindenki nyomdafestéket nem tűrő helyre kívánja! :-)
Bevackolva vasárnap délután magam Krasznahorkai Lászlót olvastam.
Eszterné kilépett a hidegbe miután meglátogatta Pflaumnét, és megtudjuk, hogy hova is tartozik az évszakok élhetőségét illetően. Kicsit magamra is értem ezeket a gondolatokat, vagyis akiknek:

"...a hideg nem forró kályhák oltalmából szemlélt tűrhetetlen Rossz, hanem az élet természetes közege, akik szinte feltámadnak, ha végre beáll a fagy, s északról megjön a sarki szél, hiszen bennük csupán a tél tisztíthatja meg a látást, hűtheti le a szabályozhatatlan indulatokat, s szervezheti meg újra  a nyári verejtékezésben szétesett gondolatok zavaros tömegét..."

(Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája-részlet)

Házak

Még múlt szombaton betérünk két faluba is. Nézegettük a lerobbant parasztházakat, melyek legtöbbjében senki nem lakik már.Gondolom, az idősek kihaltak belőlük, az örökösök pedig nem tudják eladni. A házak állapota pedig évről évre romlik.
Találkoztam az egyik faluban házat vett osztrák férfival, aki "ein bisschen" beszéli a magyart. Én is "ein bisschen" a németet, így senki sem szégyenkezett legalább, viszont nagyon bátrak voltunk!:-) 
M. valahol szokás szerint már másfelé ballagott, míg én lemaradva a házat tanulmányoztam alaposabban. Így nem tudott segíteni a beszélgetésben, de végül is jó volt egyedül egy kis kihívás a némettel.
Be tudtam menni a kapu nélküli, nekem tetsző elhagyott ház udvarára. Kijövet beszélgettem( magyart és németet felváltva nagyon szerény szókinccsel) azzal a bizonyos osztrák férfival arról, hogy szép a  ház, de  neki nincs 10 éve már hogy rendbe hozza, és amúgy is már van egy háza abban az utcában. Bizonyára a saját felújítására is ráment ennyi idő. Nekem sincs 10 évem, és a pénz is másra kell. 
Néztem egy darabig az ívek egyenletes ritmusú, lekerekített formáját. Mindig odaképzelem magam. Leginkább úgy, hogy egy nyári reggelen ébredés után kimegyek az udvarra kezemben a kávémmal...

Úgy kell a pihenés!

M. elutazott a fiúkkal hétvégére Szlovéniába, anyu lemondta az itt alvását, így többnyire egyedül leszek hétvégén, még és azt sem mondhatom, hogy bánom. Én soha nem bánom, ha egyedül lehetek. Mióta Balfra járok munka mellett, úgyis nagyon sűrű minden napom. 
El kellene menni könyvtárba is, és barkát venni a sírokra holnap. Próbálok legalább pár órát a "dolce far niente" szellemében is itthon eltölteni. Ahogy olvasom a tél nem adja meg magát. Vasárnaptól lesz újra havazás és viharos szél. A bevackoláshoz kitűnő háttér lehet, a szobámban a virágok a melegben kinyíltak.
Ma a munkahely nélküli délutánomon a kezelések utáni igényelt, de a soha meg nem valósuló pihenést terveztem. El is aludtam a fotelben.
Időnként még mindig begörcsöl a jobb oldalam( falkaparósan), akár veseprobléma is lehet. Kaptam is időpontot június 12-re a kiderítésére. Ez bizony nem mostanában lesz. Ha begörcsölök a sürgősségire kell mennem, így szólt a bölcs tanács! , így lerövidíthetem a hosszú várakozást. Nem lesz egyszerű odavánszorognom, de megoldom.
A Quo Vadis végére érek lassan. A keresztények szelídek és megbocsátók, még minden olyan romlatlan, a szerelmesek egymáséi lehetnek, a rossz meglakol...
Többször elolvastam Pál apostolról a sorokat, mert megnyugtat:

"Gyakran gondolt rá, hogy elhagyja Rómát, a hívők mint utánamennek, ő pedig elvezeti őket  a messze Galilea árnyas ligeteibe, a csendes Genezáret-tó partjára, ama pásztorok közé, akik szelídek, mint a galambok vagy mint a juhok, melyek a csombor- és nádrusréteken legelnek. S egyre erősebb vágy töltötte el halász-szívét a csend és pihenés, a tó és Galilea után..."

( Sienkiewicz)

Szombaton...

... ott is kikötöttünk fél órára, ahol a fő téma Mama nem titkolt, büszke örömmel mutogatott, dúsan virágzó szobanövényének szemrevételezése, ezenkívül a magyarországi hóhelyzet német nyelven történő tudósításának böngészése volt. Mert hírek vagyunk mi sokféleképpen ám a nagyvilágban, de most a hó okozta káosz elnyomta azt, amit még esetleg olvashattam volna összevont szemöldökkel a politikát is érintve. Minden viszonylagos!
Továbbá esemény volt a kalácsszelés is a kredencből elővett legnagyobb konyhakéssel csak úgy, mindenféle túlzott terítés és kínálgatás nélkül. 

Hosszan lehetett volna követni bármilyen feszültség távozását belőlem abban a falusi konyhában, ha addigra amúgy is ki nem szállt volna már mind.

  

Magyarul

M. most jött meg a magyar tanfolyamáról, meg is lepődtem, mert szombaton még nem volt róla szó. 
Eredetileg spanyolra akart menni hétfőn, de nem indult, mert kevesen voltak. Utána választott egy mások spanyolt, az sem indult. Egy haladó francia is érdekelte volna, de végül nem tetszett neki az első óra. 
Aztán a magyar mellett döntött tegnap nagy hirtelen, és ma este volt az első órája. Illetve a sokadik első órája, mert már máskor is járt  magyar tanfolyamra, sőt, a  mostani tanárnő is tanította már. Hallottam eleget akkor a mini szoknyájáról!:-)
Kb. 10-en vannak a csoportban Bécsben, és M. szerint mind nagyon motiváltak. A tanfolyam februárban kezdődött, de ő csak most csöppent bele, tehát lehet az eddigi leckéket pótolni. Most beszéltük meg Skype-on, hogy segítek majd neki. Oldalról oldalra át kell vele venni a leckéket, ez a kívánsága.
Holnap elkezdem én is a németet csak úgy itthon könyvből, nem maradhatok most már tényleg szégyenben!

Valami...

... mindig megakadályozza, hogy Csáfordjánosfán akkor lássuk a tőzikét virágozni, mikor szőnyegként borít mindent. Tavaly mire odaértünk elvirágzott, szombaton időben érkeztünk, de jelenleg minden víz alatt van ott, ahol éppen nem hó takar mindent. 
Át kellett volna mennünk egy fahídon, hogy bejussunk az erdőbe, de lehetetlen volt.Virágok is víz alatt vannak, ha egyáltalán élnek így.
Aztán a hosszú töltést választottuk sétára, és tetszett. Elfogadtuk, amit kaptunk.  
"Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol."* 
Vannak dolgok, melyeken nem tudunk változtatni. 
A sárga téltemető virágzott a hóban, találtunk már ibolyát is. A két évszak találkozott és torpant meg éppen ott, ahol mi is megtorpantunk a fahíd előtt. 
Sok volt idén télen a csapadék, és ezt eredményezte. Egyre könnyebben fogadom el a megváltoztathatatlant, és ismerem fel a megváltoztathatót. Amire én magam is képes vagyok, és meg is éri érte tenni, az az utóbbiba tartozik. 
Ha nem, akkor is megyek az úton tovább, de már nincs bennem csalódottság és bosszankodás.

* Márai Sándor

Színesedve

Gyors patakocskát

bámulnak jobbról-balról

a kíváncsi fák.

( Horváth Ödön)

Ott és akkor kezdődik a márciusi tavasz, mikor a dermesztően hideg szél és a hó okozta káoszt követő napon az ember egyszer csak már nem fekete-fehérben látja a világot, sőt a színtelen képek tömege után az új látványt rögzítő fotók is elkezdenek színesedni. 
Igaz, egyelőre még nekem tetszően visszafogottan, de reménykeltően. 
A tavaszi szél pedig igencsak árasztotta a vizet ott, ahol tavaly ilyenkor száraz lábbal sétáltunk az akkor új nordic walking botunkat próbálgatva.
Hó- és vízillatú, kék egű napunk volt ma, és a ragaszkodó sártól foltos csizmát és nadrágot mostam hazaérkezés után érezhetően tisztább tüdővel és fejjel, mint a korábbi napok bármelyikében.
Egész nap a soha-ne-add-fel érzés kerülgetett, de mindez csak estére tudatosodott bennem megfogalmazható módon.

Görcsben

Olyan  ez a márciusi tél, mintha görcsbe rándult volna a tavasz, ami akadályozza a mozgásban, az előre haladásban. Mint az én derekam és hátam a szerdai kezelések után, mert a jónak hitt bármi is megzavarhatja a testet. Kaptam injekciót, hazavergődtem valahogy kissé féloldalas tartásban, és lefeküdtem, nem tudtam dolgozni menni. Feküdni, ülni, menni sem késő éjjelig tartó kis szünetekkel.
Bent van egy kis sárga színem, mert a törődés és a meleg mégiscsak hálát eredményez, de mi van a kint maradt rügybe zárt társakkal a hóban, fagyban? 
Mi van az emberekkel, akik 18-20 órát, a múlt éjszakát is kinn töltötték a hó fogságában gyerekekkel hidegben, élelem nélkül? Itt vannak a segítségkérések és felajánlások.
Majdcsak kiáll ez a görcs, mely március közepén összerántotta  a tavaszt mikor már éppen majdnem laza nyújtózkodás közben volt.

A lenti képek az internetről, az idokep.hu-ról. Jók lesznek egyszer emlékezni. Ismerősöm mesélte, hogy tavaly március 15-én a Dunakanyarban voltak, és mintha zöldre satíroztak volna mindent olyan volt a táj a jó időben. Én már nem emlékezem a tavalyi március 15-e időjárására, de ezek a képek és a blogos írások jövőre majd segítenek felidézni.

Március közepén

Ma az újra elővett legmelegebb kabátom, továbbá még a sapkára feltett kapucni is kevésnek bizonyult a viharos, hideg szélben. Állandóan morajlik, régen hallottam a téli erőt így állandóan jelenlévő hangban is kifejezve. Bevackoltam magam, TV és minden egyéb hangforrás elzárva, hogy halljam  a zúgást, mert tetszik. Lefekszem, eloltom a villanyt, így lesz jó. 
Mert olyan jó a biztonság!
Ma este figyeltem az ablakból, ahogy a szélfútta hó az autók fényszórójában puha, de rángatózó mozgással tűnik el valahol a fényen kívül a semmiben, és végre kitaláltam, hogy engem mindez a selyemre emlékeztet. 
Délután kiszórtam a madaraknak a maradék, még itthon fellehető magokat.
Tolnai Ottó sorai jutottak eszembe, gyorsan elő is vettem a könyvet, hogy kimásoljam őket: 

" Én nem felejtettem el a Kávait, mondta Olivér, a lebukó nap előtt hirtelen lejátszódó hóvihart nézve a konyhaablakból. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt, gondolta. Próbálkozott, de nem sikerült neki. Mármint a hóesésnek. A télnek."

Tolnai Ottó: Tigristincs-részlet*

* Az írás a szerző A pompeji szerelmesek c. kötetében található.

Pillanataink

Igenis belefér egy napba a tavaszi virágok és a temető misztikusan borongós hangulata, ahol a még kint lévő karácsonyi koszorúk mellett már krókuszok nyílnak.
Mikor legutóbb kint voltam még olyan szépek voltak a koszorúk, hogy otthagytam a sírokon. Utána pedig csak jött és jött a sok hó, a sok eső, a szél, a fagy. Halogattuk a temetőbe menést. Szombaton végre kijutottam, és rendbe tettem a sírokat. Megnyugvást jelent így tudni őket.

Adok valami jót...

 ...az egészségemnek mától.
Kell a vállamnak a kezelés, kell a gerincemnek is. Másért mentem  a háziorvoshoz, és mellesleg megemlítettem azt, hogy a még nyáron kificamodott vállam azóta sem működik rendesen. 
Kaptam beutalót, elmentem  a szakorvoshoz, és be is szippantott a gépezet szerencsére. Mától egy hónapig minden másnap délelőtt kezelésekre járok Balfra. Szerencse, hogy délután és este dolgozom, így nem kell betegszabadságra menni ennyi időre, és remélem segít a torna, az úszás, a masszázs és az elektromos kezelések. 
Máskor jobb volt mindig utána, ezúttal sem lesz másképp. Egyre inkább értem igazán a nagy öregek mondását arról, hogy csak egészség legyen.Sok minden van, amit egyre jobban értek.
Szombaton láttam meg igazán, hogy közeledik a tavasz, hétvégenként vagyok kinn többet a  szabadban, így az egyhetes ugrások különösen feltűnőek.

Ma elment Cipő. 
Dúdolom a sorait, leginkább most ezt:

"Hosszú az út míg a kezem a kezedhez ér

Szeretni valakit valamiér'..."

( Bódi László - Cipő)

Ma a politika is elszomorított...Nagyon!