2012. június 30., szombat

Június utolsó napján

Áprily Lajos: Kánikula

Tikkasztó hőség, meddő fellegek,
gyötör megint a néma nyári rém
Ti irgalmatlan szikkadó egek,
csak egy mennydörgést küldjetek felém!

 

A hőmérő egyre csak feljebb kúszó higanyszálának nem is tudom hol van már a vége. Az autó digitális hőmérőjén látom már a 40-es számot, és később még megy feljebb.
Kalap fel, napszemüveg is, naptej is van, víz is. Ki a szabadba, mert nyár van, majd ha holnap melegebb lesz -ahogy ígérik-, akkor maradok a beárnyékolt szobában. Most a legnyáriasabbak színek, erejük van, elmúlt a kora nyár visszafogottsága.
Holnap már július, most kell felszívni a nyarat. Szokás szerint ebben az időszakban levendulát teszek a hátizsákom zsebébe, és indulás.
Ott fenn a dombon mintha szellő is fújna. Vagy mégsem? Felmegyünk a tetejére, és nagyon jó ott. Messzire látni, már nem érdekel, hogy mégsincs fenn szellő.




2012. június 28., csütörtök

Vegyes


Június végén úgy is mérem az idő múlását, hogy az eper, cseresznye, meggy után egyre több dinnyét eszem. Majd ha jön a  szilva- és a szőlőszezon, akkor észrevétlenül ugyan, de már bágyadnak a fények.
De addig még ünnepe van a nyárnak. 
Szentivánkor a város Tündérfesztiválján tündérkék mászkáltak, a könnyedség ellensúlyozására a Kékfrankosnak is felajánlottak egy éjszakát programként múlt hétvégén.
Ha bort nem is, de a nagy melegben egy kis sört kértünk, és hozzá a lángost, csak úgy fokhagymásan, minden tejfölös-sajtos túlzásnak ellenállva fapadon ülve ettük. 
A lángosnak pedig  papíron ágyaztunk meg azon a bizonyos nagyon hosszú éjszakán.


2012. június 25., hétfő

Vasárnap délutáni percek

Nem is tudom  milyen deja vu érzés motoszkált bennem, mikor egy vasútállomás épületéből átalakított étteremben ülve néztem a fagerendás mennyezetet, kintről pedig gyöngykavics, enyhén zörgő, azonnal felismerhető hangja szűrődött be. Szerintem a néhai váróteremben ültünk éppen egy asztalnál.
Kinéztem az ablakon, minden szem egy irányba meredt, és valóban begördült a működő kisvasút apró, zöld mozdonya pár fapados kocsival, ablakban lógó utasokkal. Vissza a múltba...
Nem volt kedvem elmozdítani a tekintetem, egy légy kúszott be a képbe, és még erősebb volt a deja vu érzés bennem.
Jött a pincér, kizökkentem a hangulatból, visszatértem a jelenbe. Válaszoltam a kérdésekre, míg kavartam a Lamborghini feliratos kávém. Milyen idegen ez a szó ettől a helytől.
Aztán már újra kint voltunk, belement pár gyöngykavics a szandálomba, nyomta a talpam, kiráztam őket, majd  újra belementek.
Megcsapott a júniusi hőség, míg távolodva a parkoló felé menve még hallhattam, ahogy a hangosbemondó közölte, hogy azonnal indul a vonat. 
Mikor visszanéztem már valóban nem volt sehol.




2012. június 23., szombat


Kányádi Sándor: Somvirággal, kakukkfűvel

Somvirág, somvirág,
aranysárga a világ.
Kakukkfű, kakukkszó,
kirándulni volna jó:
fűzfasípot faragni,
fűzfalóval lovazni,
árkon-bokron által,
háton hátizsákkal,
menni, mendegélni,
este hazatérni:
fűzfalovam kocogva,
fűzfasípom tutogva,
somvirággal, kakukkfűvel,
kakukkszóval, tele szívvel.


Nincsenek nagy vágyak... 
Olyanok vannak, melyek meg is valósíthatók. 
Voltak nagyobbak is, vannak is, lesznek is, de ezek a kis vágyak megvalósíthatók. Bekerülnek a vágylistámba ( = bakancslista), és már meg is élem őket, mert kell a sikerélmény. Pedig nem is olyan nagyon fontos a sikerélmény gyűjtése.
Már nem.
Az olyan" ego"-s, harcos, megfelelni vágyós, teljesítménykényszeres. Elégedettségnek is hívhatom őket, az közelebb áll az " én"- hez.

2012. június 22., péntek

Éjjel megérkezett,

video



és 20 fok alá ment a hőmérséklet. 
Igaz, hogy éjjel, de akkor is megkönnyebbülés. 

2012. június 21., csütörtök

Jó olvasni


Ahogy már említettem Linn Ullmann könyvét olvastam, és olvasok egy másikat is jelenleg, melynek a "Stella zuhan" címet adta írója. 
Különösen a korábban olvasott  "Mielőtt elalszol"-ban a rövid és tömör mondatok fanyarok. Nem tudom mondhatom-e, hogy van benne valami skandináv fanyarság, amiben semmi rózsaszínre festett szépítgetés nincs, hanem hűvös a valóság még akkor is, ha sok a fantázia és az álom benne. Fehérek a mondatok, mint a hó, tiszták és egyértelműek.
A könyv címe pedig arra utal, hogy vajon van-e mellettünk valaki mielőtt elalszunk. Ennek jelentősége, akár életünk lényege is lehet.
Az álmok megfakulhatnak. 
A norvég Napóleon-torta is megfakult, amit valaha áfonyaszörppel ettek-ittak, és ami  June álmai netovábbja volt. Leveles tésztából készült, közé vaníliakrémet tettek és rumaromával készített máz volt a tetején.
Aztán végül mikor már előttük volt, inkább egy válságsütemény lett belőle, mely margarinból készült, és nektársörrel ízesítették. Viszont ott voltak újra Norvégiában végre, mely a szülőknek ugyan hazájuk, de az Amerikában született gyerekeknek nem.
Mondhatnám, hogy semmi sem tökéletes, mint ahogy nem is az. De ez a  dolgok lényege, túl szép lenne, ha minden tökéletes lenne. Mi hajtana akkor minket előre?
Én  egyébként is szeretem a fanyar ízt és a tökéletlen világot.




2012. június 20., szerda

Mai nap eddig ( du. 3 óra)

Szenvedek egész nap a melegtől, és Linn Ullmann-t* olvasok, hozzáfogtam a második itthon lévő könyvnek is tőle. Kifejezetten jó most egy skandináv író, mert különösen ez előzőben sűrűn emlegeti a norvég havat, szelet, a hideget és a telet...


* A nem régen befejezett könyv címe: "Mielőtt elalszol", amit most olvasok: "Stella zuhan".

2012. június 19., kedd

Gyümölcsök, emlékek, fecskék

Van abban valami békés júniusi érzés a hirtelen jött kánikulában, ahogy állunk poros lábbal a cseresznye- majd a meggyfák alatt, és csak úgy a fákról jóllakunk a gyümölccsel, utána még szemezgetünk egy kis málnát is.
Majd mikor a katonás sorba ültetett fákat elhagytuk- és azt is megnéztük fejlődik-e a kukorica-, megérkeztünk egy bizonyos szülői házhoz, nem az enyémhez. 
Az is figyelemreméltó számomra, hogy megvan még valaki számára az a ház, ahol felnőtt, és még látogatható is.
Nagymamám házát eladtuk, fiatalkorom helyszínének házából is kiköltöztünk, más lakik már benne. 
Hazamenni egyik helyre sem lehet, tehát nézem másét, és hallgatom a valaha ott történeteket. 
Mikor kimentem az udvarra, akkor a fecskefészkeket néztem. Úgy ültem le, hogy rálássak mindkettőre, hallgattam a fecskék csivitelését, figyeltem a repülésüket. A madarak röptének változó vonalai repülőgépek lassan eltűnő kondenzcsíkjaival is kereszteződtek.
Türelemmel kivártam míg a  fiókák részére megérkezett a késő délutáni élelem, és időnként kis fejek bukkantak ki a  rejtekhelyről.
Valami melankóliával fűszerezett béke volt bennem, de az elmúlással kevert biztonság érzése is.




2012. június 18., hétfő

Múlt héten...

 ... közelgő júniusi hőség,  tanév vége, számokkal, statisztikával foglalkozunk már a gyerekek helyett. Gyerek ugyan van még, de már kevesebb, vagy érettségizik vagy gyakorlatra jár.
Fiatal kollégával tervezzük régóta, hogy el kellene valahova menni. Napok, hetek múlnak, nem  megyünk, csak emlegetjük, de azt sűrűn. 
Az elmenésen  egy fiatalember azt érti, hogy  sörözni menjünk, és persze megy a foci EB is. Tehát megyünk sörözni egy munkahelyhez közeli helyre, közben meccset nézünk, mellettünk mindenki szakértő, veszünk sós mogyorót is a vendéglátóipari egységben, nevezzük egyszerűen kocsmának.
Aztán meggondoljuk magunkat -erről egy hőbörgő nőszemély is tehet-, bár nem is annyira zavar, inkább tanulmányozzuk a kissé lehetetlen helyzetet. Legyen ebben  is részünk! 
Átjövünk hozzám, nagy tál pattogatott kukorica az ölünkben, mi is "szakértünk", van  sör is a hűtőben, én már csak hűs ásványvízre vágyom, és közben gurul a labda...



2012. június 17., vasárnap

A mindennapi kis élmény....

....is lehet nagy élmény, meg egyébként is nem kilóban mérik.:-)
Lesz ám egy saját 'Bakancslistám' is, és lehet, hogy azt írom rá, hogy "Vágylista", mert az valahogy szebb, de zárójelben odaírom a Bakancslistát is. Kis-nagy dolgok is kerülnek oda, pl. az, hogy süssem meg életem első kenyerét, mert én még nem vagyok ezen túl.
Ausztria lassan már nem is külföld számomra, mert annyira itt van a szomszédban a kertek alatt csak úgy toronyiránt menve is.
Mentünk tegnap M. gyengélkedő Mamáját megnézni, és én máris külföldön voltam M. Ausztriában lévő szülőfaluja felé. 
Útközben tettünk egy kitérőt és megálltunk bizonyos Mariasdorfban, ahol van egy szépséges kis későgótikus templom.
Jöhettek a nagy élménnyé növő kis élmények. Már az is, hogy a templom nyitva volt, és nem hiába nyomtam le a kilincsét.
Az ajtó alatt beszűrődő fény talán üzenetet hordoz.
A templomkertben régi kövek, sárga, fehér apró virágok, és a mostanában egyre többször utamba kerülő kakukkfű is, pedig mennyire hiányoltam mindig az életemből. 
Úgy látszik, kívánságom meghallgattatott, szedtem is egy keveset, és a táskám is illatozott tőle egész úton.



2012. június 14., csütörtök

Más szemével...



Múlt szombaton M. hazaérkezett Andalúziából. 
Barangolt a fiaival Spanyolországban, Thomas még ott maradt, hogy maradék vizsgáit megcsinálja, és a mediterrán világot is élvezhesse még tovább. Nagyon illik hozzá.
M. este 7-kor még a Schwechaton volt, hazament, gyorsan lepakolt, virágokat öntözött, rendbe szedte magát, és 11 előtt ide is ért.
Éhes volt, mondta, hogy „tapas”-t kér, a spanyol konyha egyik jellegzetességét. Mivel a legkönnyebben elkészíthető, csak egy kis fantázia kell, és a hűtőszekrény megbabrálása, spanyol bor pedig érkezett hozzá, mi sem volt egyszerűbb, mint az első élményeket asztal mellett megosztani nálam.
Valahogy ilyen pillanatokból áll össze a carpe diem, és az előző bejegyzés kommentjeiben is emlegetett mindennapok öröme. Van aki utazik hozzá, van aki marad, és nem is volt olyan nagy a különbség kettő között akkor este. 
Az ő szemével fényképezőgépével láttam egy másik világot, ami nem ugyanaz, mint saját szemmel, de olyan jól mesélt, és olyan sok szép képet csinált. Még mindig nincs vége az élménybeszámolónak, kitart majd hétvégenként még egy darabig.
Utazunk még közösen úgy, hogy tulajdonképpen külön voltunk.
Én látom a poétikai varázsát a helynek, melyhez nem mentem közel. 
Max Nordau szerint az országok, hegyek, melyek messziről oly mesésen kéknek tűnnek, közelről éber homokszínűek.
Andalúzia talán közelről sem az.
Egyszer, talán...

   

U.i.: Az utolsó 2 kép természetesen M. képei.

2012. június 12., kedd

Próbálkozások

Sétálni egy 300 lelket számláló falucska utcáin, visszaköszönni az Úrnapi előkészületeket végző embereknek. Hallgatni a pékség szerepét betöltő autó dallamát a vasárnap nyugodt óráiban. 
A falu egy háza akár második otthonunk is lehetett volna, mégis letettünk róla. Jól döntöttünk, a felújítás meghaladta volna erőnket, de legalább tettünk egy kis kitérőt ebbe az irányba is. Új lehetőségek átgondolása, tapasztalatok szerzése, majd ez a lehetőség elvetése mostani életünk részévé vált pár hétig. Feszegettük pénztárcánk, időnk, energiánk határait.
Beépült a gondolatainkba, olyat próbáltunk, amit eddig nem tettünk.
Minden marad a régiben. 



U.i.: Az első képen lévő ház, nem az a ház!:-)

2012. június 11., hétfő

Szeretem...

... az olyan olvasmányokat -beleértve a blogokat is-, melyekben inkább egy-egy hangulat, látszólag lényegtelen dolog kap nagy szerepet. Engem is ez érdekel, erre emlékszem később, ezt osztom meg szívesen mással. 
Tudom, hogy más számára az a hangulat nem olyan már, mint akkor és ott volt számomra, de próbálkozom a megosztásával. Hátha! A nagyon személyes dolgokat kerülöm, de a személyemhez tartoznak a kis történések is, melyekkel együtt vagyok az az én, amit engedek magamból megismerni.
Például az, hogy tegnap kastélyparkban kakukkfüvet szagolgattam, míg a 3 fős csapatunk 2 főből álló férfi tagjai beszélgettek, és én hol megértettem a németet, hol nem. Inkább jöjjön időnként csukott szemmel a kakukkfű szagolgatása, mögötte pedig a kastély. Egyébként is vonz a kontraszt. Néha azért kinyitottam a szemem, hogy nehogy látványról is lemaradjak, pedig túl nagy változások nem történtek azalatt a bő negyedóra alatt.
Beszélgettem egy lóval is, köszöntem neki, dicsérgettem is. Németül is szóltak hozzá az említett férfiak, de "Grüss Gott"-ra nem reagált. Az én "Szia" köszönésemre odajött. Tudom, hogy ez csak véletlen, de mégis jól esett.:-)
Mint ahogy a kávém is arról a székről, ahonnan a rózsákra lehetett látni.


2012. június 9., szombat

Júniusban

Mikor a tanévből már csak egy hét van hátra, az ezzel járó érzés visszavisz a gyerekkorba.
Stresszes iskolás voltam, és az a tudat, hogy nem kell felelésektől, dolgozatoktól félni, és azt olvashatok, amit csak akarok, megkönnyebbüléssel töltött el. 
Egy kis rám bízott házimunka elvégzése után olvasgattam, még kisebb koromban babáztam, ruhákat varrtam nekik, rajzoltam, később TV-t néztem, de leginkább rádiót hallgattam. Ahogy fejlődött a technika, és én is fejlődtem vele, megtanultam amit kell, hogy jobban élvezhessem, vagyis felvehessem az áhított zeneszámokat a matricákkal teleragasztott rádiómból. Egyre bővülő számokkal bíró, olykor recsegő, középhullámon hallgatott és felvett gyűjteményem volt.
A könyvtári könyveknek jellegzetes dohos szaguk volt, a falusi könyvtár régi, nedves épületben lakott. Korai, olvasós lefekvéseimhez hozzátartozott ez az illat, meg a kámforos,  a pattanásaimra kent kenőcs illata. Összetartozott Vadölő és a fehér krém.
Most nem hull úgy rám a megkönnyebbülés, mint régen diákkorban. A tanév vége adminisztrációt is jelent, még visszamenni ügyelni, évet zárni, de nem panaszkodom.
Június eleje van, és reggel míg ittam a kávét, a szomszéd becsöngetett hozzám egy zacskónyi saját szedésű cseresznyéjével. 


2012. június 8., péntek

Reviczky Krisztina: Árny



Mosott ruhákat teregetve
játszik a fény.
Látszik, amint
fehér sziluettje
a kötelekre csípteti
a feszes anyagot,
a derengő tegnapot,
a fák nesztelen szelét.
De ahogy felhajtod
a ruhák szélét,
hogy tetten érd,
eltűnik, maga után
hagyva valami halk,
reneszánsz zenét.


2012. június 7., csütörtök

Egy Nobel-díj kapcsán

Olvasom, hogy Szemerédi Endrét, a friss Nobel-díjas matematikusunkat megdicsérte egyszer gyerekkorában focizás közben a grundon Bozsik Cucu, a hírés jobbfedezet. A dicséret szárnyakat adott neki, és ettől kezdve focista akart lenni. Persze, erről  az jut eszembe, hogy milyen fontos a jogos dicséret, mekkora hatással lehet az ember életére, ha megfelelően kezelik.
Alacsony termete miatt azonban nem lehetett futballista, mert mindig elsodorták a magasabbak. Erről meg az jut eszembe, hogy lám-lám, mi minden beleszólhat abba, hogy vágyaink (ne) teljesüljenek. Legalábbis így hisszük, de aztán folytatódik az interjú, és Messit emlegetik, pedig ő sem égimeszelő.
Gondolataim már akörül járnak, hogy jaj, ne hagyjuk magunkat eltéríteni vágyaink teljesítésétől.
Később Szemerédi Endre Nobel-díjas matematikus lett úgy, hogy előtte elkezdte szülői kívánságra az orvosi egyetemet is. Nem mondom, hogy nem nyertünk azzal, hogy nem focista lett, sőt orvos sem, hanem matematikus. De honnan tudhatjuk?
A tehetség utat tör magának, és azt is mondom, hogy teljesítsük vágyainkat. Egy gyerek ezt nem tudja, meg akar felelni. Legyünk mi, akik biztatjuk őket saját céljaik elérésére! 
Vádaskodás nélkül mondom, hogy bár tették volna ezt velem is. De nincs "mi lett volna ha", és még most sem késő vágyakat teljesíteni. Mostanában  a film után "bakancslistának" hívjuk, és tényleg elkezdem most már írni, és kipipálni is!:-)


2012. június 4., hétfő

Olyan időszakom élem...

 ...most, melyben várni kell. 
Várni, mert nem léphetek, mert egyik dolognak véget kell érnie ahhoz, hogy a másik elkezdődhessen. 
Van amikor nem futnak párhuzamosan az események, csak egymás után. Türelem is kell, és főleg az, hogy közben ne kombináljak túl semmit. Lehet színezgetni, de közben a realitás talaján is maradni.
Ez ám a művészet!:-) 
Megkönnyebbüléssel veszem tudomásul, hogy közben múlik az idő. Ahogy a kolléganőm hozzáteszi nagy bölcsen, hogy bizony vele együtt az élet is, tehát ne sürgessünk semmit.:-)
Más! Kimentem vasárnap a bolhapiacra, és vettem egy mézescsuprot. Állítólag egyre drágább lesz, és talán luxuscikk is a méz, de akkor is kell.
Kell neki "ház" is, mert ugyan üvegből is finom, de egy pöttyös csupor soha nem árt itthon, ha másért nem legalább azért, hogy örüljünk neki.


2012. június 1., péntek

Levendulák

Nagyon szeretem a levendulát, most jön a szezonja, és én elbódulok tőlük. Van a lakásban most is, és van éppen levendulaszappanom is használatban a fürdőszobában. 
Mikor pár éve először fedeztünk fel a Balaton-felvidéken, Dörgicsén egy levendulást, azóta évente visszajárunk csodálni. Mivel júniusban töltöttünk a Balaton mellett akkor egy hétvégét, én egyfolytában levendulás képeket csináltam.
Ismerkedtem azzal is, hogy lehet a youtube-ra feltenni saját képes, zenés "alkotást", próbálkoztam a saját levendulás képeimmel is kezdeni valamit, majd feltölteni a youtube-ra.
Elhozom most ide is  a művemet:





U.i.: Zé, vajon jössz most ide ezt megnézni?:-))) Tudom, hogy a dörgicsei levendulás neked is kedvenced!

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu