2012. október 18., csütörtök

A határ két oldalán

Azt, hogy szűk világomat, amiről írhatok a közeli országhatár szeli ketté, már észre sem veszem. Így tágul a szűk világ 2 országnyira? 
Szombaton átmentünk feltölteni üres palackjainkat a legközelebbi osztrák finom vizű (szinte harapnivalóan erős íze van, mert sok a vas benne) kúthoz, utána mászkáltunk is egyet a falu határában. Olyan szép tud lenni a megművelt föld, egy Isten adta szőlőfürt a már csupasz tőkéken és a mindenhonnan látható templom a tornyával. Ha ott parkolunk, akkor könnyen vissza is találunk, van ami visszavezessen.
M. még lottózik, én már régen nem. Mikor találtunk egy csomó lóherét, azt mondta, ha talál négy levelűt, akkor dupla annyi szelvénnyel játszik. Nem talált, pedig én is segítettem, de akkora volt  a terület, hogy lehetetlen küldetésként éltük meg, mégis jó volt a reménnyel játszani.
Én találtam már életem folyamán párat, le is préseltem őket, de fogalmam sincs hol vannak. Most eszembe jutottak, talán egyszer rájuk akadok majd akkor, ha már nem keresem őket, mert ez így szokott lenni. 



21 megjegyzés:

  1. Most ugy megennem a szolodet:)a szuk vilagbeni ket orszag, nagyon jo mondat.

    VálaszTörlés
  2. Ági, a levelek takarásában volt néhány fürt, ami inkább ott maradt pár szőlőszemnyi fürt volt. A madarakkal osztoztunk rajtuk. Egyébként finom volt, szomjoltó is. Adnék belőle, ha tudnék.
    A mondat? Igen, ezt érzem, és lehet hogy még páran érzik, ha nem is éppen így mint én( én otthon itthon), ők esetleg valahol máshol.

    VálaszTörlés
  3. Szép napot!
    Amiről írsz azt a mindennapok megadják és hálás is vagyok érte. Munkám által van ezt a lehetőséget megélni. Ahogy írod szinte harapni lehet ezt a magas vastartalmú vizet. Hétvégén nagy ünnep volt itt a fürdőnél két hatalmas sátor volt fel állítva, ahol csülköt és egyéb finomságokat lehetett fogyasztani. Sajnos csak az esti vonatból láttam a sátrak fényeit. Nyáron egy alkalommal gyalog mentem haza Deutschkreutzból Sopronba, kimondottan jól esett ott a kis ösvényeken felfedezni a hazavivő utat. Közben láttam a rekultiválás száműzöttjeit. A kék szőlő szemek akkor még zöld bogyók voltak ott.

    VálaszTörlés
  4. Tipitá, engem is a valóságban.:-)
    Tibor, mi is láttuk a sátrakat, gondolkoztunk azon, hogy megálljunk,és megnézzük a sátrat,mert tudtuk, hogy "vigadalom" van ott. Nem is tudom igazán mi fogott vissza minket. Talán olyan egyszerű tény, hogy túl mentünk a bevezető úton, és már nem fordultunk vissza.
    A sétánk Girmben volt, de az majdnem Deutschkreutz. Azt a vizet szeretem, olyan jól oltja a szomjat.
    Neked is szép napot és minden erre járónak!

    VálaszTörlés
  5. :) Szép írás, és olyan otthonosan-itthonosan ismerős képek... Azt hiszem, én is írtam már erről az érzésről, vagy valami hasonlóról, amit akkor érzek, ha a falunk határából - Mo-ról - látom a szlovák hegyeket szép időben, és a szomszédos osztrák falucska tornyát.... jó helyen élek, élünk, na:).

    VálaszTörlés
  6. De jó, hogy Neked itthonod, és otthonod is van. Lassan nekünk már egy sem lesz, ki húzzák alólunk azt is!:((
    Nem tudtam elképzelni soha, hogy máshol éljek, de most szeretnék a torony másik oldalán élni!
    Bocsánatot kérek azoktól akik nem igy érzik!

    VálaszTörlés
  7. Hát- gondolkodtam én már azon, hogy is van, hogy egyesek itt, mások ott élnek-élhetnek.
    Nem jutok semmire ebben a gondolkodásban- szeretem a helyet, ahol vagyok, másra-többre képes sem lennék...
    Hova vágyódnék, ha nem itt élnék...

    VálaszTörlés
  8. Krikszi,én is így érzem,ahogy te. Közel a határ, gyorsan a túloldalon vagyok. Más pedig hosszan készül rá. :-)Előny, hátrány?

    Zsóka, én szinte mindig itthon vagyok, csak néha átruccanok pár órára Ausztriába. Ezt úgyis tudod.Egyébként mindig jó akkor is mindig hazajönni. Én már így érzek.

    Júlia, én csak itt élek Magyarországon, ahogy kiderült a blogomból. Marad is így, csak közel van egy másik ország, ahol néha előfordulok, akár gyalog is elindulok toronyiránt. Ennyit a 2 országban levésről.Maradok is most már itt kirándulásokat leszámítva.

    VálaszTörlés
  9. Mesés a fejléc képed és a jobb oldali tuja fotó is a cseppekkel, a vers méginkább.Köszönöm!

    VálaszTörlés
  10. Reggel a második vonat innen az enyém. Kicsit korán lesz az ébresztő.
    Jó éjt!

    VálaszTörlés
  11. Tamás, jó is az, ha egyenesen a természet adja, és rögtön a kútból kóstolhatod meg.Palackozva Juvina a neve, de úgy tudom Magyarországon nem árulják.Egyike azonban azoknak az ásványvizeknek, melyeket nem műanyag, hanem üvegpalackban árulnak. Ismerve a műanyag palackok hátrányát, ez mindenképpen tetszik nekem.
    A levelek alatt rejtve találtam meg ezt a fürtöt, nem sok maradt a tőkéken, nem később akarták leszüretelni. Madarak elől elettem, de szerintem ők is szereztek maguknak bőven. Láttam seregélyeket!
    Élvezd még az Otellót és az Izabellát!

    VálaszTörlés
  12. Mammka, a fejléc a ma reggeli köd az ablakomból,a tuja esőcseppjei pedig a keddi nagy eső eredménye szintén a ház elől.

    VálaszTörlés
  13. Tibor, nem irigyellek a korai kelésért.Én holnap alhatok, de most jöttem haza fél 11-kor este a munkahelyről.Ma nagyon nehéz volt drága teenagereimmel. Részletekbe nem megyek bele, de órákon át tartó nyomozgatások, lelki helyretételek, mellébeszélések kiderítése volt a feladat szülőket is bevonva.
    Rendben hagytam ott a "terepet":-),de erre mondják, hogy még egy ilyen győzelem, és...:-)
    Jó éjt, remélem már tudsz pihenni.Mikor kelsz ilyenkor reggel?

    VálaszTörlés
  14. Ditti, köszöntelek az olvasóim között!

    VálaszTörlés
  15. Ha most kinézek a munkahelyem ablakán hasonló kép fogad, mint a fejléced! S egy húzós hét után, ez most nagyon tetszik!
    Szép hétvégét!

    VálaszTörlés
  16. Párákba burkolóztak a dombok és hegyek környezetében a falvak és városok ma éjszaka. Ébresztőm 3:40-kor volt. Álmos pendlerek kabátban érkeznek miközben megszokott helyeikre befészkelnek. 4:02-kor indul az első vonat vezetőjét egy rövid ívű mozdulattal köszöntöm ő visszaint. A forgalmista hoz egy (Befehlt) írásbeli rendelkezést rajta a pályán lévő ideiglenes korlátozás helymeghatározása. Köszönünk, aláírom a rendelkezést és egy kávéhoz invitál, közben a járművet "resetelem", a fékpróbát megtartom, menetrendet előkészítem, ténykedésem a jármű üzemnaplójában rögzítem, menetigazolványra a vonat adatait beírom. Kávé közben néhány szót váltunk és 4:32 irány Ebenfurth. Az ívek és egyenesek párhuzamosait követik a kerékabroncsok nyomkarimái, így rám a jelzők megfigyelése és a megállás helye az utasok ki- és beszállásának felügyelete és az ajtóvezérlés van bízva. Váltás után, ahogy a forgalom megkívánja tehervonattal vagy utasként személyvonaton Sopron

    VálaszTörlés
  17. Saci, én is ugyanezt a ködös időt látom, mint tegnap volt. Ma szabadnapos vagyok, tényleg hosszú lesz a hétvége az ünneppel együtt.
    Neked is jó pihenést a húzós hét után!

    VálaszTörlés
  18. Tibor, először is megnéztem mi a "pendler", a szótár az "ingázó" szót adta ki.Tanulok tőled.
    A 3:40-es kelésed letaglózott. Utána azt olvastam el figyelmesen, hogy mi mindent kell csinálniuk a mozdonyvezetőknek, amiről az utasok nem is tudnak.Semmi sem maradhat ki a biztonság érdekében sem.
    Mindig is szívesen olvastam a blogodban is az írásaid, mert egyértelműen a vasút szeretete tükröződik belőle.
    Jó munkát, majd jó pihenést kívánok! Gondolom, a te hosszú hétvégéd nem lesz olyan hosszú, mint másoknak.

    VálaszTörlés
  19. Hogy feltöltődik az ember a természettel, a friss levegővel, s az őszi enyhe napsütéssel...

    VálaszTörlés
  20. Flora, tudatosan is fel akarok töltődni. Mélyebbeket lélegzem, és megérintem a növényeket.

    VálaszTörlés

zene

x

Tájékoztatás

Az Éva című blogon található képek saját fotók.

E-mail címem: editis@citromail.hu